Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tengerész teniszütővel

Szöveg: Lányi Adél | Fotó: HM KÖF |  2024. április 20. 9:16

„Navigare necesse est” címmel tartottak konferenciát április 12-én az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetében.

Tengerészteniszütővel Bánsági Andor

A tudományos szimpóziumon Bálint Ferenc, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztály és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum történésze „Tengerész teniszütővel” elnevezésű előadásában Kirchmayr Kálmán életét mutatta be. A történész a fővárosi konferencián elmondta: a lengyelországi születésű sportoló iskolai éveit Erdélyben, majd Budapesten töltötte. Az első világháború során az osztrák-magyar haditengerészet tisztjeként szolgált, mint tengerészrepülő. A háború után néhány évig a folyamőrségnél teljesített szolgálatot. Bálint Ferenc előadásában kiemelte: Kirchmayr Kálmán magyar teniszező, katona, a 1924-ben rendezett olimpián egyéniben és párosban is indult, ennek idén éppen száz éve. A tenisz egyike volt azon sportágaknak, amely már az első nyári olimpiai játékok programján is szerepelt.

A főosztály munkatársa hozzátette: Kirchmayr Kálmán háborús sérülése következtében részlegesen elvesztette hallását, emiatt leszerelt, azonban tartalékosként továbbra is részt vett a hadsereg sporteseményein. Emellett többször nyert országos teniszbajnokságot is. A második világháború idején Kirchmayr bevonult a légierőhöz és századparancsnokként szolgált Budapesten, Szombathelyen és Mátyásföldön – hangsúlyozta az előadó. Életének utolsó időszakában a Ruhaipari Tervező vállalatnál dolgozott. 1990. november 6-án, 93 évesen Budapesten hunyt el. Sírhelye a Farkasréti temetőben található.

Címkékkonferencia