Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harckocsik között

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. április 16. 12:37

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett új Leopard A7-es harckocsikat és a PzH 2000-es önjáró löveget is megtekinthetik azok az érdeklődők, akik április 19-én, pénteken ellátogatnak az MH Klapka György 1. Páncélos Dandár nyílt napjára.

Tata_nyílt_nap_montázs4

A katonás látnivalókkal kecsegtető nap leglátványosabb programja kétségtelenül a 11 órakor kezdődő dinamikus bemutató lesz, ahol a fenti eszközök bemutatják erejük és képességeik egy részét. A helyőrségi zenekar műsora mellett igazi különlegesség lesz a kadétoknak rendezett akadályverseny és a folyamatosan működő Airsoft pálya is. A laktanyában zajló mindennapok mellett az érdeklődők természetesen megismerkedhetnek a Magyar Honvédség nyújtotta karrierlehetőségekkel is és a legkisebbek sem maradnak élmények nélkül.

Mint arról korábbi cikkeinkben is beszámoltunk, az elmúlt időszakban a dandár huszonnégy PzH 2000-es önjáró löveggel és öt Leopard 2A7-es harckocsival gazdagodott. Ráadásul a frissen átadott toronyszimulátorban a tüzér felderítő és lövegszimulátor mellett helyet kapott egy digitális tűzvezető rendszert oktató terem és a harcjárművezetők kiképzését szolgáló szimulátor is.