Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez
Irány a sereg

Honvédelmi Hírek

zaszloindex

Hamarosan indul a területvédelmi tartalékosok toborzása!

2024. május 7. 21:21
A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk – mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén kedden Gödöllőn, a Szentháromság templomban.
202403_EUFOR_MNBN_SZSZ_nyitó2

Bosznia-Hercegovinában a helyzet…

2024. május 8. 8:08
2024. január 22-én vette át – a misszió történetében először – magyar parancsnok a 23 nemzet hozzájárulásából álló európai uniós katonai erő, az EUFOR Althea művelet vezetését. Dr. Sticz László vezérőrnagy egyéves megbízatásának első időszaka azzal telt, hogy megfelelő kapcsolatokat alakítson ki a helyi hatóságokkal, katonai, rendőri szervekkel és a civil lakossággal is. Az ENSZ mandátuma alapján ugyanis az EUFOR Althea missziójának elsődleges célja, hogy biztosítsa és támogassa a bosznia-hercegovinai hatóságok munkáját annak érdekében, hogy békés és biztonságos körülményeket teremtsenek meg és tartsanak fenn az országban. Ez kívülről egyszerűnek tűnik, ám a vezérőrnagy szerint nem az.
20240505_NATO_eu_gyak_Bakonykuti_index

Többnemzeti életmentés

2024. május 8. 13:47
Német elmaszkírozott sebesültekért száll fel a román mentőhelikopter. Fertőzés gyanúja áll fenn, így még nem landol az átalakított Black Hawk, mikor a brit dekontamináló század munkaállomása már áll – megfeszített munkával körülbelül tíz perc alatt húzták fel a sátraikat. Az ellenőrzés után belga mentőautóval szállítják a sérülteket az amerikai Role-2 sátorba. Ez a Vigorous Warrior 2024, a NATO egyetlen katona-egészségügyi gyakorlata.
20240507_Swift_Response_SZK_index2

Több hullámban érkeztek légieszközök Pápára

2024. május 8. 17:27
A NATO keleti térségét helyezi középpontba a Steadfast Defender 2024 részgyakorlata, a Swift Response, amelynek előterében azok a védelmi képességek állnak, amelyekkel egy lehetséges keleti irányból érkező agressziót hárít el a NATO szövetségi rendszer. A gyakorlat keretében a gyorsreagálású hadosztály német és holland katonái érkeznek Pápára, hogy innen kiindulva romániai ejtőernyős műveleten vegyenek részt. Az MH 47. Bázisrepülőtérre érkező repülőeszközök érkezését stábunk is megörökítette.
20240507_VW-eü.gyak_PAKO_nyitó

Egészségügyi ellátás gyorsan, pontosan, mozgásban

2024. május 8. 12:57
„A katona vagy harcol, vagy felkészül. Mi most a felkészülés fázisában vagyunk. Reméljük, nem kell használni, de feltétlen elsajátítandó az itt felgyülemlő tudás” – mondta Tóth Máté őrnagy a bakonykúti gyakorlótéren tartott többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlat, a Vigorous Warrior május 7-i gyakorlónapján.
20240507_Acelkocka_Papa_index

Merev és forgószárnyas technikával ismerkedtek az Acélkockák

2024. május 8. 14:37
Egyhetes gyakorlatukat töltik az „Acélkocka” altisztképzési rendszer általános repülőműszaki üzembentartó altiszt szakmai tanfolyam résztvevői az MH 47. Bázisrepülőtéren, ahol egyebek mellett betekintést nyertek a H145M helikoptereken végzett vizsgálatok munkafolyamatába is.

Legfrissebb híreink

20240507_Swift_Response_SZK_index2

Több hullámban érkeztek légieszközök Pápára

2024. május 8. 17:27

tovább olvasom
202405_segítségnyújtók_műszaki_ezred_KR_nyitó

Segítségnyújtás közúti balesetnél

2024. május 8. 14:58

tovább olvasom
20240505_NATO_eu_gyak_Bakonykuti_index

Többnemzeti életmentés

2024. május 8. 13:47

tovább olvasom
20240507_VW-eü.gyak_PAKO_nyitó

Egészségügyi ellátás gyorsan, pontosan, mozgásban

2024. május 8. 12:57

tovább olvasom
202405_Brave_Warrior_híradó_KL_nyitó

Mindig összeköttetésben kell lennünk!

2024. május 8. 11:07

tovább olvasom
XXIII_Euroatlanti_nyári_egyetem_plakát

Idén is vár az Euroatlanti Nyári Egyetem!

2024. május 8. 10:07

tovább olvasom
202405_Brave_Warrior_KL_7

A nap képe

2024. május 8. 9:16

tovább olvasom
202403_EUFOR_MNBN_SZSZ_nyitó2

Bosznia-Hercegovinában a helyzet…

2024. május 8. 8:08

tovább olvasom
20240507_HadERŐ_montázs

M1 HadERŐ: Szarajevóból jelentkezünk

2024. május 7. 15:07

tovább olvasom

TARTOZZ KÖZÉNK!

Irány a sereg

Válaszd hivatásnak a katonai pályát!

Jelentkezés

Biztos megélhetésre vágysz?
Mersz felelősséget vállalni?
Nálunk a helyed!

Ne késlekedj!

Alkalmasság

Te megfelelnél?

Próbáld ki magad!
Az alkalmassági vizsga az első megmérettetés, vágj bele!

Kiképzés

Biztos megélhetésre vágysz?
Mersz felelősséget vállalni?
Nálunk a helyed!

Ne késlekedj!

Próbaidő

Mutasd meg az elszántságod!

Alapozd meg a karriered,
legyél értékes tagja a csapatnak!

Magyar honvédség

Magyar Katonák a világban

Világtérkép
  • 946x768px_IAS
    banner_500x390
    946x768px_OKSZ
    HONVEDELEMI ERTEKTAR  banner
    Obsitos_banner_500x390_01

    Állami és katonai vezetők

    Honvédelmi Minisztérium

    Honvédelmi Minisztérium

    Szalay-Bobrovniczky Kristóf

    Szalay-Bobrovniczky Kristóf

    honvédelmi miniszter
    Vargha Tamás

    Vargha Tamás

    parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes
    Vidoven Árpád

    Dr. Vidoven Árpád

    közigazgatási államtitkár
    Barthel-Rúzsa Zsolt

    Barthel-Rúzsa Zsolt

    katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkár
    Kutnyánszky Zsolt

    Kutnyánszky Zsolt

    védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkár
    Schmidt Ádám

    Dr. Schmidt Ádám

    sportért felelős államtitkár
    Magyar Honvédség

    Honvéd Vezérkar

    Böröndi_2

    Dr. Böröndi Gábor vezérezredes

    a Honvéd Vezérkar főnöke
    Kajári Ferenc altábornagy úr társaságis felvétel A4 méret

    Kajári Ferenc altábornagy

    a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese
    Takács Attila altábornagy úr 10-15 cm méret

    Takács Attila Géza altábornagy

    a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese
    Schmidt Zoltán vezérőrnagy úr

    Schmidt Zoltán vezérőrnagy

    a Honvéd Vezérkar főnökének gazdálkodási helyettese
    Somogyi_2

    Somogyi Zoltán vezérőrnagy

    a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója
    Kaszab Zoltán főtörzszászlós úr

    Kaszab Zoltán főtörzszászlós

    a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa

    Kiadványok, Magazinok

    Haditechnika_2024_2_cimlap

    Haditechnika 2024/2. szám

    tovább olvasom
    202404_Magyar_Honvéd_magazin_borító

    Magyar Honvéd 2024. április

    tovább olvasom
    HAF 2024_1

    Honvéd Altiszti Folyóirat 2024/1.

    tovább olvasom
    202403_Magyar_Honvéd_magazin_borító

    Magyar Honvéd 2024. március

    tovább olvasom
    HT_2024_1_B1

    Haditechnika 2024/1. szám

    tovább olvasom
    MH_2024_02_borito

    Magyar Honvéd 2024. február

    tovább olvasom
    MH 2024-01 cimlap

    Magyar Honvéd 2024. január

    tovább olvasom
    HT_2023-6_címlap

    Haditechnika 2023/6. szám

    tovább olvasom
    HAF_2023_5-6

    Honvéd Altiszti Folyóirat 2023/5-6.

    tovább olvasom
    MH_2023_12_borito

    Magyar Honvéd 2023. december

    tovább olvasom

    Zrínyi kiadó könyvajánló

    katonai_muszaki_kivalosagok

    Katonai műszaki kiválóságok

    tovább olvasom
    Afganisztáni háború borító

    Az afganisztáni háború (1979–1989)

    tovább olvasom
    negyesi_imre_a_mesterseges_intelligencia_katonai_felhasznalasanak_lehetosegei

    A mesterséges intelligencia katonai felhasználásának lehetőségei. II. kötet

    tovább olvasom
    Akit a sors jókedvében teremtett – Tüköry Lajos életútja

    Akit a sors jókedvében teremtett – Tüköry Lajos életútja

    tovább olvasom
    zrinyi_kiado_a_magyar_honvedseg_175_eve

    A Magyar Honvédség 175 éve – 175 Years of the Hungarian Defence Forces

    tovább olvasom
    Kis magyar hadtörténet

    Kis magyar hadtörténet (harmadik, átdolgozott kiadás)

    tovább olvasom
    A_magyar_katonai_hiradas_tortenete_I

    A magyar katonai híradás története I. (1848–1918)

    tovább olvasom
    Cseh Valentin Nándorfehérvár 1521. évi ostroma és elvesztése

    Nándorfehérvár 1521. évi ostroma és elvesztése

    tovább olvasom
    frommel-gyula-terepszinu-ecset

    Terepszínű ecset

    tovább olvasom
    a_gamma_juhasz_loelemkepzo

    A Gamma–Juhász-lőelemképző

    tovább olvasom