1918. január 29. – február 9.

Végre, végre egy október 10-ről kelt levelezőlapot kapok Görböről, Julia tántitól. Magyarul írja többek közt, hogy július 10-i levelemet felsőbb helyen is olvasták. Hogy mit írtam ebben, nem tudom, úgy gondolom, hogy az itteni állapotokat festettem le, az éhezésünket vagy talán a csehek távozását innen.

Praporcsikunk véglegesen távozik, mert állítólag 7½ rubel a havi gázsija s ebből nem tud megélni. Hát ez elhihető. Jó embernek ismertük, akivel nem volt semmi bajunk, de most, hogy a távozás hímes mezejére lép, kiderül, hogy ő is csak olyan muszka, mint a többi, s emlékül egy végső zsebmetszéssel próbálkozik. A barakkban levő élelmiszerasztalokat mind külön-külön megadóztatja 5 rubeltől felfelé menő összegekkel, még elég szerényen, úgyhogy tőlünk 18 rubelt szed össze. Illetve mint afféle hadi sarckivető hős, időt hagy ennek összeszedésére. Parancsa így szól: „A pénz délután 5 órára a lakásomon legyen!" — azt hittük másféle ember és a barakk nagy gaudiummal veszi tudomásul, hogy micsoda színváltozáson ment át a praporcsik úr, úgyhogy az irodából a barakkon át vigyorgók sorfala közt távozik. Útja a többi barakkba vezet, melyeket hasonlóképpen megsarcol. Az adót valahogyan csak elbírjuk, sőt így jobban is szeretjük a dolgot, mert eddig suttyomban mehetett csak az üzlet, most ellenben, „szabad a vásár."