Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb merénylet az afgán fővárosban

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2019. május 10. 10:47

Autóba rejtett pokolgép robbant fel egy nemzetközi segélyszervezet irodája előtt az afgán fővárosban, a merényletnek több sebesültje van. A belügyminisztérium közlése szerint tűzharc bontakozott ki a biztonsági erők és a fegyveresek közt. Később a kormányellenes, szélsőséges tálibok jelentkeztek elkövetőként.

A minisztérium a Facebookon megerősítette, hogy a robbantást a Counterpart International nevű nemzetközi segélyszervezet irodája előtt követték el, Kabul forgalmas északnyugati körzetében. A tálibok behatoltak a szervezet irodájába, ahonnan a bejelentés szerint a rendőrség különleges egységei már 150 embert kimenekítettek. Vahídullah Majjár, az egészségügyi minisztérium szóvivője beszélt arról, hogy kilenc embert kórházba szállítottak. A Hszinhua kínai hírügynökség szemtanúk közlésére hivatkozva arról számol be, hogy a környéket a hatóságok lezárták.

Zabihullah Mudzsahid, a tálibok szóvivője a Twitteren jelentette be: ők követték el a robbantást. Noha a hét elején beköszöntött az iszlám böjti hónap, a ramadán, és a vallás előírásai szerint erre a hónapra a hívőknek elvileg fel kell függeszteniük mindenféle harci cselekményt, Zabihullah azt is közölte, hogy folytatni fogják a támadásokat. Húsz napon belül ez volt a második, kormányzati épület ellen irányuló merénylet Kabulban.

Az országban elsősorban a szélsőséges tálib lázadók és az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai követnek el támadásokat az Egyesült Államok által is támogatott kabuli kormány érdekeltségei és biztonsági erők ellen.

A múlt héten az afgán elnök által összehívott nagytanács ramadán idejére feltétel nélküli tűzszünetet sürgetett a kormány erői és a kabuli vezetés ellen 2003 óta harcoló tálibok között.