Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éjjeli menedék

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2019. július 19. 7:21

Harmadik turnusát kezdte július közepén a székesfehérvári honvédelmi tábor. Kaland – csapat – túlélés – élmények: ezekkel a kulcsszavakkal jellemezte az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezred honvédelmi táborát Benda László ezredes, az alakulat parancsnoka.

1599206348

Az ezredes maga is meglátogatta a táborozókat a vadregényes Csókakőn, ahol a táborozók éppen saját éjjeli menedékük felállításával próbálkoztak – némi idő elteltével természetesen sikerrel. A túlélő jellegű honvédelmi tábor egyik célja, hogy a résztvevő középiskolások elsajátítsák például a szakszerű víztisztítás, és a tűzgyújtás képességét is. Benda ezredes elmondta azt is: szintén lényeges a sport és a honvédelem kapcsolatának bemutatása, illetve igyekeznek azt a tudatot is erősíteni a gyerekekben, hogy Székesfehérvár katonaváros.

Hajnal Dorina, Pécsről érkezett táborozó számára a sport nem idegen, ugyanis korábban éveken át focizott. „Azért jelentkeztem ebbe a táborba, mert szeretnék kilépni a komfortzónámból, és szeretném megtudni: mire vagyok képes csapatban, és idegen környezetben" – mondta az ifjú hölgy.

1599206348

A szervezők ígéretet tettek arra is, hogy aki esetleg idén nem tudott volna részt venni az ezred honvédelmi táboraiban, annak erre jövőre is lesz lehetősége.

Fotó: a szerző felvételei

Címkék