Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

e-sport

Cikkek
Digital_Warriors_index

Digitális harcosok klubja

2023. december 11. 10:15

Immáron hetedik alkalommal rendezte meg a Honvédelmi Sportszövetség a Digital Warriorst, vagyis azt az e-sport versenyt, amelynek keretében különböző videójátékok világában mérkőzhetnek meg egymással az ifjú digitális harcosok. A december 9-10. között zajló eseményen az idén kiadott CS2 (Counter-Strike 2) virtuális csataterein ütköztek meg a Major Profi Kupa csapatai.

DW1index

„Hatalmas élmény volt!”

2023. december 9. 20:24

„Nagyon jó érzés harmadszor aranyérmet szerezni. Talán még jobb, mint az első. Most bebizonyítottuk, hogy megérdemeltük a korábbi győzelmeket, hiszen harmadjára is meg tudtuk nyerni ezt a versenyt” – nyilatkozott fáradtan, de boldogan Styevák Attila, a Digital Warriors e-sport kadét kupájának egyik győztese a december 8-i budapesti döntő eredményhirdetését követően.

GL_DW_1_1920x1080

Játékra hív a Digital Warriors

2023. december 5. 7:27

A Honvédelmi Sportszövetség a Digital Warriors keretében Counter-Strike-2 versenyt szervez kadétoknak és profi gamereknek december 8. és 10. között, a budapesti Gamerlandben.

tankindex

Tankok csatája

2023. augusztus 24. 13:47

A Honvédelmi Sportszövetség Digital Warriors e-sport sorozatának hatodik versenye a tankokról szólt. A népszerű PUBG és CS:GO bajnokságok után most a World of Tanks játékosait és tankjaikat hívták csatába. Az augusztus 23-án megrendezett döntőnek stílszerűen az MH Klapka György 1. Páncélosdandár adott otthont.

CSGO_index

„Az e-sport és a honvédelem ügye között nagyon sok szinergia van”

2023. április 17. 9:09

Április 16-án ért véget a Honvédelmi Sportszövetség és a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség által közösen, immár harmadjára megrendezett CS:GO Digital Warriors bajnokság, a budapesti Gamerlandben. A verseny első napján a Honvéd Kadét Programban részt vevő iskolák diákjainak nyolc csapata, a másik két napon pedig a tizenkét profi csapat mérte össze erejét.

dsszombtindex

Profi mérkőzések a Honvédelmi Sportszövetség e-sport versenyén

2023. április 16. 10:17

A profi csapatok küzdelmével folytatódott a budapesti Gamerlandben április 14. és április 16. között megrendezett Digital Warriors verseny.

csindex15

Elstartolt a Honvédelmi Sportszövetség e-sport versenye

2023. április 15. 11:07

Nyolc kadétcsapat mérte össze ügyességét és tudását a budapesti Gamerlandben megrendezett CS:GO bajnokság első napján, április 14-én, pénteken.

dwnyit

Digitális harcosok küzdelme

2023. április 12. 9:27

Ismét CS:GO bajnokságot rendez a Honvédelmi Sportszövetség. A versenyzők április 14. és 16. között a budapesti Gamerlandben, hazánk legnagyobb és legmodernebb e-sport központjában mérhetik össze tudásukat.

Digital_Warriors-Legion_Kadet_Kupa_20221028_03 copy

E-sportban jeleskedtek a kadétok

2022. október 28. 19:07

A Honvédelmi Sportszövetség és a Lenovo CS:GO szervezésében rendezték meg a Digital Warriors - Legion Kadét Kupa versenyt, Budapesten, október 28-án, pénteken. A döntőben nyolc kadét csapat küzdött meg egymással az értékes nyereményekért.