Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toborzás éjjel és nappal

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. április 18. 17:52

Három városban kínáltak kiszámítható életpályát a diákoknak a Szakmák Éjszakáján az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának munkatársai. Durgó Tamás őrnagy és kollégái a következő két napon pedig a Kecskemét főterén tartott országos fesztiválon népszerűsítették a Magyar Honvédséget.

1599185388
Negyvennégy szakképzési centrumban, több mint százhatvan településen közel ötezer helyszínen várták az országban az érdeklődőket a Szakmák éjszakája rendezvényre. Az általános iskolák pályaválasztás előtt álló tanulói nemcsak hasznos információkat kaphattak egy-egy szakmáról, hanem a gyakorlatban is kipróbálhatták azokat.

A „Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!" felhíváshoz a Bács-Kiskun megyében állomásozó katonai szervezetek is kapcsolódtak. A kecskeméti, bajai és kalocsai rendezvényen az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának munkatársai tájékoztatták a katonai pálya iránt érdeklődőket. Munkájukat a megyeszékhelyen az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis képviseletében Makány Tamás hadnagy és kollégái egy VS BRDM-2 harcjármű bemutatásával is segítették.

1599185388
Április 14-én és 15-én pedig a Kecskemét főterén megrendezett országos palacsintafesztiválra települtek ki a Bács-Kiskun megyei toborzóiroda munkatársai. Durgó őrnagy, az iroda vezetője a nagyszínpadról közel félórás, egyenes adásban tájékoztatta a teret zsúfolásig megtöltő érdeklődőket a szerződéses katonának jelentkezőkkel szembeni elvárásokról, az önkéntes területvédelmi és műveleti tartalékos szolgálat vállalásának feltételeiről, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán és az MH Altiszti Akadémián történő továbbtanulás lehetőségeiről is. Kollégái pedig a Magyar Honvédségben rendszeresített kézifegyverek statikus bemutatójával várták a katonai szolgálatukat már rég letöltött apukákat, nagypapákat és a fegyverek iránt érdeklődő gyerekek népes hadát.  

1599185389
Fotó: Gáldonyi Sándor százados, Kollár Ernő zászlós és a szerző