Új parancsnok a magyar NFIU élén
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2018. június 28. 15:22A jövőben Garas László ezredes helyett Topor István ezredes lesz a Magyarországon, Székesfehérváron települő NATO Erőket Integráló Elem (NFIU) parancsnoka. A június 28-ai parancsnoki átadás-átvételi ünnepségen Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: az elmúlt évek itt folyó munkája is kiváló példáját adta annak, hogy Magyarország megbízható szövetséges, és NATO-kötelezettségeink teljesítésére kiemelt fontosságú feladatként tekintünk.
Galéria
Szabó István – megköszönve Garas László ezredes eddigi munkáját – azt mondta: a parancsnok a szolgálatát a legmagasabb szinten hajtotta végre, és ennek a munkának az eredményeként is elmondható, hogy a katonai szervezet eddigi tevékenysége kiérdemelte a tiszteletet és megbecsülést. Hozzátette: az új parancsnok, Topor István ezredes eddigi munkája során, a szolgálati évei alatt tanúsított elhivatottsága, emberi magatartása, szakmai felkészültsége alapvetően biztosítéka a jövőbeni sikereknek.
Krzysztof Król vezérőrnagy, az Északkeleti Többnemzeti Hadtestparancsnokság (Headquarters Multinational Corps Northeast, HQ MNC NE) parancsnokhelyettese beszédében kiemelte: az NFIU-k nem csupán Magyarországon, de az egész NATO-ban növelik a biztonságot és a stabilitást. „Minden NFIU-ban szolgáló állománynak a nap huszonnégy órájában tettre késznek és gyorsnak kell lennie. A magyar NFIU is pontosan ilyen. A NATO Erőket Integráló Elemek egyúttal azt az üzenetet is közvetítik a világnak, hogy a szövetség nem csupán a Baltikumban, hanem tágabb spektrumban is szeretné szavatolni a békét és a biztonságot" – közölte a parancsnokhelyettes.
A Székesfehérváron települő NFIU-val kapcsolatban Krzysztof Król vezérőrnagy úgy vélte: igaza volt, amikor a megalakuláskor azt mondta: az új alakulat hamarosan ugyanolyan színvonalú munkát fog végezni, mint a régebb óta működő NFIU-k. Megítélése szerint Garas László ezredes első parancsnokként ragyogó munkát végzett; Topor István ezredes pedig olajozottan működő gépezetet vehet át.
„Az NFIU parancsnokává történt kinevezésemtől eltelt közel két és fél évben abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy olyan szervezet megalakításában, majd vezetésében vehettem részt, amely egyedülálló mind a NATO, mind Magyarország védelmi képességének fejlesztése terén" – húzta alá Garas László ezredes, aki megköszönte minden elöljárójának, valamint Székesfehérvár város vezetésének is a támogatást.
Az átvevő parancsnok, Topor István ezredes – gratulálva elődje munkájához – úgy fogalmazott: mára az NFIU nem csupán a két katonai oldal: a NATO és a befogadó nemzet rendszerei között képes hatékony és gördülékeny összeköttetést biztosítani, hanem közvetítő szerepének köszönhetően azt is elérte, hogy a szervezetet befogadó Székesfehérvár várossal fennálló kapcsolatai is elmélyültek. „Az NFIU új parancsnokaként azt gondolom, hogy a szervezet sikerrel alapozta meg kapcsolatrendszereit, kialakította és magabiztosan alkalmazza azokat az eljárásokat, amik alapfeladatának ellátásához szükségesek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedetten dőlhetünk hátra, hiszen mindig van hová fejlődni, mindig akad olyan része a munkánknak, amit tovább lehet finomítani, fejleszteni" – szögezte le a parancsnok.
Az NFIU csapatzászlójának átadás-átvételét követően Huszár János altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Krzysztof Król vezérőrnagy, valamint Schmidt Zoltán dandártábornok, az MH ÖHP megbízott törzsfőnöke elismeréseket adtak át.
Fotó: a szerző felvételei