Örök versenyfutás az elhárítók és az elkövetők között

A G-20-as találkozó azon kevés fórumok egyike, ahol Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin személyesen találkozott azoknak az országoknak a vezetőivel, akik kulcsszerepet játszanak a szíriai ellenzék támogatásában. Tehát itt a Szíriában szemben álló felek támogatói találkoztak, és amint a sajtóban is láthattuk, Putyin és Obama négyszemközt, mindenféle állami vezetők és tanácsadók nélkül egyeztetett véleményt. Ez akkor is kiemelkedő jelentőségű lett volna, ha nincs a párizsi terrortámadás. A bécsi tárgyalások szintén a párizsi terrormerénylettől függetlenül kezdődtek el főleg azért, mert azzal hogy Oroszország ilyen intenzíven avatkozott be a szíriai konfliktusba, ez egy teljesen új helyzetet teremtett. Korábban is voltak már tárgyalások, diplomáciai megoldások erőltetése, az ellenzéki szervezetek és az Aszad-kormány tárgyalóasztalhoz ültetése, de azokon lényegi megoldás nem született soha. Az orosz beavatkozással elindult új helyzet, egy olyan új dinamikát adott ennek a diplomáciai kísérletnek, hogy a szíriai ellenzék támogatói kénytelenek voltak teljes mértékben belátni, hogy itt nincs katonai megoldás, mert bár Irán lehetőségei azért mégiscsak végesek, de Oroszország támogatása a szíriai rezsimnek szinte a végtelenségig nyújthatja a konfliktust. Azzal, hogy az orosz légierő megjelent a térségben, és már körülbelül 4000 fős orosz kontingensről beszélnek, jelentősebbé vált a szárazföldi katonai jelenlét, amellyel az oroszok tudják tehermentesíteni az Aszad-rezsim erőit. Ez mozdította el az eseményeket abba az irányba, hogy a felek újra tárgyalóasztalhoz üljenek, és ez is szerepet játszott abban, hogy Irán is a tárgyalóasztalhoz ülhessen. A párizsi terrormerényletek most megint közelebb hozták a Nyugatot és Oroszországot és majd meglátjuk, hogy az ukrajnai helyzetet mennyire tudják félretenni, mennyire hajlandó ott Oroszország csökkenteni a szeparatisták támogatását. A bécsi tárgyalások jelenleg optimistának tűnnek, a kérdés mindig az lesz, hogyan alakul a bizalomépítés az országok között, és a nagyhatalmi megállapodásokat mennyire tartják be a helyi szereplők Szíriában.

Hová tart Európa a Párizsi merénylet után? Milyen változást hozhat ez például migrációs ügyben?

Franciaország talán egy új külpolitikai irányt indít el, bár hozzáteszem: Párizs eddig is harcban állt az Iszlám Állammal. Ugyanakkor, amíg a nemzetközi közösség összességében nem vesz egy új irányt, addig a franciák lehetőségei is korlátozottak maradnak az ISIS-szel való háborúban. Az európai országok között várható a nemzeti hírszerzési szervezetek közötti szorosabb információ-csere, a titkosszolgálatok létszámának növekedése, de ezeknek az intézkedéseknek az eredményei inkább hosszútávon fognak jelentkezni. Ami a migrációs politikát illeti, jelen pillanatban az Európai Unió meghatározó országainak a vezetői nem akarnak változtatni a politikájukon. Úgy gondolom, nem azért kell változtatni a politikán, mert a terrortámadás megtörtént – hiszen az elkövetők közül egyetlen emberről feltételezhető, hogy menekültként érkezett -, hanem mert ezt a hatalmas menekülthullámot kezelni kell valahogy.

Franciaország az uniós alapszerződés 42. cikkének 7. bekezdésére hivatkozva hivatalosan kérte az EU katonai támogatását. Elképzelhető, hogy a NATO 5. cikkelye is érvénybe lépjen?

A NATO 5. cikkelyének bevezetése a tagállamokon, illetve az Észak-Atlanti Tanács döntésén múlik. Nyilván elsősorban az a kérdés, hogy Franciaország kezdeményezi az alkalmazását. Eddig egyelőre nem kérte. Politikai kiállásra, szolidaritás kifejezésére alkalmas lehet az 5. cikkely, de mivel a NATO-ban az USA főszerepe mindig megkérdőjelezhetetlen, ezért talán Párizs nem erőlteti. Úgy gondolom, a franciák jelenleg inkább az EU szolidaritását várják elsősorban.

Közeledhetnek egymáshoz az egymással ellentétes érdekek?

A hosszú távú megoldást továbbra sem látja senki. A nagyhatalmaknak nyilván az lenne az érdeke, hogy a szíriai polgárháborúnak az a része, ahol az Aszad-rezsim harcol a nem dzsihadista felkelőkkel, az nyugvópontra kerüljön és mindenki forduljon az Iszlám Állam ellen. A probléma az, hogy az Iszlám Állam a szemben álló feleknek nem okoz akkora problémát, mint a nyugatnak. A szíriai rezsim eddig is indirekt módon együttműködött az Iszlám Állammal oly módon, hogy nem támadta őket, megvásárolta tőlük az olajat, valamint a légitámadások nagy része is inkább a többi felkelő csoportot sújtotta. A felkelők fő célja is inkább a rezsim megdöntése volt, mint az Iszlám Állam elleni harc. Számos alkalommal a felkelők átálltak az ISIS oldalára, ahol több pénzt kaptak, nagyobb taktikai hatékonyságot és fegyelmet tapasztaltak. Irán célja is kétséges az Aszad-rezsim megtartásán túl, hiszen neki az a jó, ha a szunnita arab világban káosz van. Ezzel a saját pozícióit is erősíteni tudja, plusz egy ilyen konfliktus leköti a fő rivális, Szaúd-Arábia erőit is. Törökországot sem az Iszlám Állam érdekli elsősorban, hanem a szíriai kurdok autonómia törekvései, akik a PKK-val, a törökországi kurd szeparatista mozgalommal állnak kapcsolatban állnak.

Mennyire tarthatók hibásnak a titkosszolgálatok, hiszen állítólag Irak és Törökország is figyelmeztette Párizst?

Nyilván minden egyes megvalósult terrortámadás gyengíti az elhárító szervezetekbe vetett hitet, viszont látnunk kell, hogy a francia titkosszolgálatok sokkal több terrortámadást hiúsítottak meg, mint amennyi bekövetkezett. Úgy tűnik, hogy a potenciális terroristák, valamint a Szíriába, Irakba utazó önkéntesek létszámának növekedése miatt felgyülemlett feladatok meghaladták a francia titkosszolgálatok kapacitását. Ez egy örök versenyfutás az elhárítók és az elkövetők között. De a terrorfenyegetéseket Nyugat-Európában mindig nagyon komolyan veszik.