Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkapta a felszállási engedélyt a Super Stallion

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. április 26. 12:44

A CH-53K Super Stallion távlati, amerikai nehéz szállítóhelikopter végrehajtotta az előírt földi kísérleteket és megkapta az engedélyt, hogy végrehajthassa első felszállását.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/megkapta-a-felszallasi-engedelyt-a-super-stallion/

2013-2014-ben a helikopterrel tíz tehertesztet hajtottak végre, amelyek közül négy volt szükséges az első repülés végrehajtásához szóló engedélyhez. A CH-53K első repülésére a tervek szerint 2014 végén kerülhet sor.
A tesztek során az előzetes tervekhez képest 15%-kal nagyobb terhelést idéztek elő, amelyeket azután kis- és nagysebességű szimuláció mellett is ellenőriztek. Az illetékesek az összes végrehajtott tesztet sikeresnek ítélték.

A CH-53K maximális felszálló tömege 39,9 tonna (20%-kal haladja meg a CH-53E hasonló jellemzőjét), külső függesztési pontjain 12,2 tonna terhet képes 200 km-es távolságra elszállítani. A CH-53 Stallion nagymértékben modernizált változatának a Super Stallionnak fejlesztése 2006 óta zajlik. A CH-53K három, egyenként 7500 lóerőnyi tengelyteljesítményt szolgáltató General Electric GE38-1B hajtóművet kap, amelyekkel 315 km/h-s sebesség elérésére képes, és 841 km távolságra képes terhet szállítani.

A helikopter személyzete 5 fő: 2 pilóta, 1-1 jobb- illetve bal oldali lövész, 1 faroklövész. A szállítóhelikopter 55 katona (teljes felszereléssel) egyidejű szállítására képes. Az Amerikai Tengerészgyalogság a tervek szerint 200 darabot vásárol az új helikopterből, amelyekkel a kiöregedő CH-53E flottát fogja váltani.