Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A magyar állampolgárok számíthatnak a katonákra

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2020. november 14. 12:28

A Magyar Honvédség ahogyan a koronavírus-járvány első hullámának idején is tette – a járvány terjedésének lassítása, az egészségügyi területen dolgozók leterheltségének csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének növelése érdekében most is minden rendelkezésére álló eszközével és képességével segíti a rendőrséget, a központi közigazgatást és az egészségügyet a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok ellátásában.

Ahogy az elmúlt hónapokban már tapasztalhattuk, a magyar állampolgárok mindig, minden körülmények között számíthatnak a katonákra, akik folyamatosan részt vesznek a határvédelmi és határzárási feladatok ellátásában, biztosítják a humanitárius korridorokat, fertőtlenítik az intézményeket és kórházparancsnoki feladatokat látnak el.

Ezen túlmenően a november 11-én hatályba lépett kormányrendelet értelmében az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és részt vesznek a szigorítások- és a kijárási tilalom betartatásának ellenőrzésében, valamint a közrend és a közbiztonság fenntartásában.

A megfelelő szakmai felügyelet mellett tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat olyan feladatokban, amelyek egészségügyi szakképesítés nélkül is elvégezhetők és ellátják az egyes kijelölt intézmények őrzését, védelmét.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye

Győr6_j
Címkékkoronavírus