Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A területvédelmi ezred katonái is fertőtlenítettek

Szöveg: Nagy Imre András zászlós | Fotó: a szerző felvételei |  2020. november 10. 16:08

Kislétán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei „Harmónia” Egyesített Szociális Intézmény Ápoló-Gondozó Otthont fertőtlenítették az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred három zászlóaljának (3. TVZ, 5. TVZ, 10. TVZ) kijelölt katonái november első hetében.

Kisléta_fertőtlenítés (1)

A hivatásos katonák mellett önkéntes műveleti tartalékos és speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katonák is részt vettek a feladatban.

Első nap - egy rövid megbeszélés és koordináció után - mintegy kettőezer-négyszáz négyzetméter terület mentesítése során a katonák a már kiürített lakószárnyakat, majd az irodákat, a konyhát, az étkező helyiségeket, valamint a mosodát is fertőtlenítették. Másnap pedig - további közel ezerhétszáz négyzetméteren - az egyéb épületeket (tanácsterem, foglalkoztató ház, tornaterem, porta, raktárak és műhelyek) fertőtlenítették.

Az intézményvezető elégedetten köszönte meg a Magyar Honvédség munkáját, kifejezte háláját, hogy a katonák a munkájukkal elősegítették és biztosították az intézményben a bent lakók, valamint az ott dolgozók egészséges környezetének megóvását.

Kisléta_fertőtlenítés (2)