Az ihlető borzalom

Nem kizárt, hogy ha az egyetemes irodalomtörténet egyik legolvasottabb, legelismertebb szerzője más, békésebb korszakban született volna, Középfölde fantáziavilága nem is létezne és talán csak szűkebb nyelvész körökben ismernék John Ronald Reuel Tolkien nevét. A fényképeken gyakran szájában pipával ábrázolt nyelvészprofesszor és író azonban fegyverrel a kezében élte végig az első világháború borzalmainak jelentős részét.

Tolkien elmesélte gyermekeinek, milyen átélni egy gáztámadást, milyen „állatias horror mindez”. Viszont, mint annyi más veterán, nyilvánosan nem tudott, vagy nem akart beszélni a háborúról. Az elképzelhető legszörnyűbb dolgokat élte át testközelből. Azt hiszem, nagy részben azért írta meg a Hobbitot és a Gyűrűk Urát, hogy kiűzze magából a szinte feldolgozhatatlan traumát.

„Az írás a gyógyulási folyamat alapjaként szolgált” – vélte John Garth, Tolkien-szakértő, az író életrajzának szerzője. Hozzátette: noha a könyvekben (és aztán a filmekben) is látható csaták képzeletének szüleményei, az alapjai nagyon is valósak. Sőt…a Hobbitban a koboldok jellemzésénél Tolkien – némileg kiszólva a regényből – közli: vélhetően ez a kitalált faj felelős azon szörnyű találmányok kiagyalásáért, amelyek „manapság” rövid idő alatt alkalmasak sok élőlény azonnali elpusztítására. John Garth konkrét példaként említi a Gyűrűk Ura Holt-lápját is: a mocsárban hanyatt fekve úszó holttestek egy az egyben megfelelnek a háborús valóságnak. Mi is volt hát ez a tünde-daltól oly messze fekvő valóság?

Miután Anglia 1914. augusztusában belépett az első világháborúba, az élénk képzelőerővel, de nem túl jó fizikummal megáldott Tolkien nemigen vágyódott a harcmezőre. Ezzel kivívta szülei és barátai neheztelését is, míg végül diplomája megszerzését követően mégiscsak be kellett vonulnia.

Tolkien alhadnagy úr nem ápolt kellemes emlékeket már a kiképzésről sem. „Feletteseim közt ritka az úriember…igaz, eleve az emberi lény is ritka” -írta szerelmének, Edithnek, meglehetősen borús hangulatban. 1916. június 5-én újoncok társaságában szállt partra Franciaországban, ahol először a Brit Expedíciós Haderő központi bázisára került, a lancashire-i (66.) gyalogoshadosztály kötelékében. Július elején vezényelték át Somme térségébe, ahol aztán bekerült a háború legsötétebb mocsarába. Ha nem lett volna elég mindaz, amit a somme-i csata több hadmozdulata során átélt; neki és bajtársainak még a tetvekkel is meg kellett küzdeniük. Ki tudja, hogyan változott volna meg sorsa, ha nem kapja el az úgynevezett ároklázat és nem kerül vissza invalidusként 1916. novemberében Angliába.

A csaták során legtöbb barátja, osztálytársa hősi halált halt – nem egyszer Tolkien szeme láttára. Miután betegsége miatt nem küldhették vissza a frontra, a háború további időszakában jobbára kórházszolgálat töltötte ki mindennapjait. (Ilyen körülmények között kezdte el írni az „Elveszett mesék” című könyvét, mely - többek között - a Gyűrűk Urában többször is említett Gondolin birodalmának bukását meséli el az olvasónak.) 1918. elején hadnaggyá léptették elő, majd két évvel később, rangját megtartva, leszerelt.

Érdekesség, hogy a második világháborúban Tolkien elméletben, szakmájából adódóan kódok feltörésével foglalkozott volna. El is végzett egy szakspecifikus, kormányzati szintű tanfolyamot, ám aztán mégsem kellett nyelvészeti képességeit ezen a téren kamatoztatnia, nem tartottak igényt szolgálataira. Visszatérve az író kitalált szereplőire, az sem véletlen, hogy a főhős faj tagjai, a hobbitok egyáltalán nem rendelkeznek hatalmas varázserővel vagy nyilvánvaló különleges képességekkel. Nem is akarnak igazán hősök lenni, inkább csak túlélni szeretnék a kalandjaikat… csak úgy, mint általában a hétköznapi emberek bármilyen valóságos háborút.