Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatünnepet rendeztek az anyagellátóknál

Szöveg: Takács Vivien |  2019. április 18. 10:48

Ünnepi állománygyűléssel, koszorúzással, alapkőletétellel és kulturális előadásokkal köszöntötték az MH Anyagellátó Raktárbázis csapatünnepét április 17-én, szerdán Budapesten.

1599201393
A jogelőd alakulat megalakulásának 74. évfordulója alkalmából az MH ARB Újszász utcai objektumában rendezett ünnepi állománygyűlésen Virág Lajos nyugállományú ezredes, a jogelőd alakulat egykori parancsnoka idézte fel a múltat. Mint elhangzott, 1945 tavaszán Buda magyar parancsnoka Oltay Károly alezredest bízta meg a Gépkocsi Javító Műhely és Honvéd Gépkocsi Szertár vezetésével, valamint a helyreállítási munkák elvégzésével és a háborút túlélt, használható gépjárművek gyűjtésével. „E napra vezetjük vissza a katonai szervezet történetét, így az egykori jogelőd megalakulásának évfordulója, április 17. lett az MH ARB csapatünnepe is" – mondta a nyugállományú ezredes.

1599201394
„A sikerek legfontosabb feltételének a jó munkahelyi légkör megteremtését, kialakítását tartom. Tisztázni kell a jogokat, a felelősséget és a hatásköröket" – emelte ki Virág Lajos. Emellett érvényesülnie kell egy általános katonai rendnek, késznek kell lenni az új ismeretek befogadására és folyamatosan tanulni kell – mondta tanácsként az egykori parancsnok.

1599201394
A beszédet követően elismeréseket adtak át, majd a rendezvény a Netz Táncprodukció színes műsorával folytatódott, amit a haditechnikai parkban lévő kopjafa megkoszorúzása követett.

1599201394
A csapatünnep alkalmából egy szobor alapkőletételére is sor került. „A főkaputól balra, egy kisebb dombon épült meg az oroszlánt ábrázoló első világháborús emlékmű, amelyet a magyar gépkocsizók hősi halottjainak dicső emlékére állítottak. Az oroszlán eredete és sorsa eléggé talányos, azonban biztos, hogy a szobor elődeinkre való emlékezésünk méltó jelképe" – hangzott el az alapkő leleplezésekor. A teljes rekonstrukción áteső emlékmű felavatását az alakulat fennállásának 75. évfordulójára tervezik. A szobor alapkövét ünnepélyesen Kolonics Attila ezredes, az MH ARB parancsnoka és Csinga Mihály ezredes, az MH Logisztikai Központ megbízott parancsnoka leplezte le.

1599201394
Fotó: a szerző felvételei