Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősi halott tűzszerészekre emlékeztek Mesztegnyőn

Szöveg: Gajdos Milán hadnagy |  2019. május 3. 16:28

A második világháborút követően 16 tűzszerész, aknakutató veszítette életét a mesztegnyői halálmező mentesítésekor. A szolgálatuk teljesítése közben elhunyt katonákról a település temetőjében emlékeztek meg.

1599201865
A háborút követően azonnal megindult a környéken bevetett robbanótestek mentesítése és 1954 júniusában kezdődött meg az egykori Margit-vonalhoz tartozó, elaknásított terület átvizsgálása, az oda telepített robbanóeszközök szisztematikus felszámolása.

1599201866

Az itt szolgálatot teljesítő aknakutató zászlóalj katonái – az érintett 36 négyzetkilométernyi, jellemzően erdős területen – közel 100 ezer darab robbanótestet, illetve gyalogsági lőszert semmisítettek meg, kevesebb mint 6 hónap alatt. Munkájukat nehezítette, hogy a sűrű aljnövényzet miatt csak 2-3 méternyi volt a látótávolság, az érintőaknák botlódrótjait pedig benőtték az indák a háború végétől számított egy évtized alatt.

1599201866

A sikeres mentesítés során elesett aknakutatók emléktábláját idén is megkoszorúzta Nagy László Péter, Mesztegnyő polgármestere. A megemlékezésen részt vett Szilágyi Zsolt ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka, Major Tibor alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese és Sebestyén Tibor zászlós, az ezred vezénylőzászlósa.

1599201866

„Fontos számunkra, hogy a mesztegnyőiek őrzik az itt elesett katonák emlékét. Ez erőt és erkölcsi támogatást is ad a tűzszerészeknek ahhoz, hogy megfeleljenek a jelenkor kihívásainak" – mondta beszédében Szilágyi Zsolt ezredes, majd az alakulat koszorút helyezett el a hősi halottak emlékére.

1599201866

Fotó: MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred