Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pótfelvételit hirdet a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

Szöveg: Révész Béla | Fotó: uni-nke.hu |  2020. augusztus 3. 8:19

A felvételik már lezárultak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán, de az intézmény számos szakirányon pótfelvételit hirdetett. A beadási határidő: augusztus 9.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán lezárultak a felvételi vizsgák. A legmagasabb pontszámokat idén a HHK-ra átkerült nemzetközi biztonság- és védelempolitika, valamint a nemzetközi igazgatási nappali alapszakokon kellett teljesíteni, előbbire 445, utóbbira 415 pont volt a határ.

Utánuk az állami légiközlekedési szakra jelentkezőknek volt a legnehezebb dolguk: az állami légijármű-vezetésre jelentkezőknek 366, a katonai repülésirányító szakirányra felvételizőknek 304, míg a katonai repülőműszaki képzésre jelentkezetteknek 336 pontot kellett teljesíteni minimálisan ahhoz, hogy tanulmányaikat az intézményben kezdhessék meg. Idén is a katonai vezetői szakra jelentkeztek a legtöbben, az összlétszám itt 81 fő volt.

1596435906

Az egyetem lehetőséget biztosít azoknak, akik nem jutottak be, és meghirdette pótfelvételi vizsgáit. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar esetében a hagyományos alapszakokra (katonai logisztika, katonai üzemeltetés, katonai vezetői), számos mesterszakra, de az állami légiközlekedési alapszak katonai repülőműszaki szakirányára is jelentkezhetnek a diákok. A pótfelvételi beadási határideje: 2020. augusztus 9. éjfél. Jelentkezni a felvi.hu-n lehet, a pótfelvételis képzések listája az egyetem honlapjánérhető el.

Az intézmény tájékoztatása szerint szeptemberben több mint 1700 hallgató kezdi el a tanévet az NKE-n.