Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tengerészgyalogosok Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2015. július 26. 7:34

Amerikai kiképzők tartottak felkészítést az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáinak július közepén.

1595997691

A jelenleg Romániában állomásozó 8. Tengerészgyalogos Ezred 2. zászlóaljának három katonája érkezett tapasztalatcserére a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyába, ahol gyalogos járőr feladatokra való felkészítést, annak megtervezését, illetve a raj és szakaszparancsnok munkáját oktatták az amerikai öt pontos harcparancs alapján. Ennek fő elemei – a magyar harcparancshoz hasonlóan – az ellenség és a saját erők elhelyezkedése, illetve a feladat részletes és pontos leírása.

1595997691
A három napos kiképzés első napja az elméleti foglalkozásokkal telt, ahol az amerikaiak előadásokon mutatták be az MH 5. Bocskai István Lövészdandár három lövészzászlóaljától érkező katonáinak azt, hogy ők hogyan szerveznek meg egy járőrtevékenységet. Az előadások során saját tapasztalatikról is beszéltek, hiszen a tengerészgyalogosok gyakran vesznek részt különböző feladatokban.  Itt mindkét fél ismertette a saját eljárási rendszerét és megbeszélték a különbségeket is. A következő két napban a Sándorfalva mellett található gyakorlótéren – a tengerészgyalogosok mentorálása mellett – a magyar katonák a gyakorlatban is végrehajtották a raj szintű járőrözési feladatokat: járőrbázis elfoglalása, rajtaütés és lesállás kialakítása, drillek begyakorlása.

Rob Schlesinger főhadnagy elmondta, hogy a tengerészgyalogság és a Magyar Honvédség között megkötött egyezség alapján a járőrözés során szerzett tapasztalatokat cserélték ki azért, hogy mindkét fél megismerje a másik nemzet eljárási rendszerét. A főhadnagy hozzá tette: „A magyar katonák lenyűgöztek, mert nagyon jól együtt tudtak működni és emellett jól mozogtak az erdős területen."

A magyar katonák számára is nagyon hasznosnak bizonyult a kiképzés, amely során természetesen voltak eltérések, de ezek többsége a szervezeti összetételek különbözőségéből (rajok létszáma) adódott.

1595997692


Fotó: a szerző felvételei

Címkékkiképzés