Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. április 21. 19:30

Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista szervezet gázai állásai ellen, válaszul az övezetből indított rakétatámadásokra – jelentette be április 19-én, kedden az izraeli hadsereg egyik szóvivője.

A tájékoztatás szerint Izrael minden, Gázából indított rakéta fellövéséért az övezetet 2007 óta irányítása alatt tartó Hamászt teszi felelőssé. A hadsereg közleménye szerint a válaszcsapás egy gázai fegyvergyártó létesítményt ért, az övezet déli részén lévő Hán Júnisz mellett. Palesztin források egyelőre nem jeleztek áldozatokat. A hétfő éjszaka Gázából Izrael déli térsége felé indított rakétákat az izraeli légelhárító rendszer megsemmisítette, áldozatok nincsenek.

Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között Ciszjordániában is, mert négy, különböző izraeli városokban végrehajtott terrortámadásban 14 ember vesztette életét. Az izraeli hadsereg fokozta ciszjordániai tevékenységét, a katonák őrizetbe vették különböző terrorszervezetek számos tagját, hogy ezzel megkíséreljék megfékezni az erőszakhullámot. Pénteken összecsapások törtek ki az Al-Aksza mecsetnél Jeruzsálemben a palesztinok és az izraeli biztonsági erők között.

A Hamászt vezető Iszmaíl Hanije az Al-Aksza védelmére szólította fel a palesztinokat, szervezete pedig elítélte Izraelt, és az izraeli katonák barbár agressziójának nevezte a történteket, amiért Izrael viseli a felelősséget.