Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közlekedési biztosítás a PRT-nek

Szöveg: Hegyi Gyula szds. |  2010. március 12. 13:16

A közelmúltban került sor az Afganisztánban szolgálatot teljesítő Tartományi Újjáépítési Csoport váltására. A feladatot az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsa alapján a Magyar Honvédség Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) szervezte, irányította, valamint koordinálta is a be- illetve a kirakások helyszínein közlekedési szaktisztjei által.

A szállítást több, bérelt teher- és személyszállító repülőgéppel hajtották végre. A kiszállításra kerülő anyagok és technikai eszközök mellett a Magyar Honvédség legújabb beszerzésű MRAP Cougar típusú Speciális Páncélozott Tűzszerész járművei is kiszállításra kerültek. A szállítási feladatokat többségében a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren keresztül hajtották végre, a honvédség más alakulataikkal karöltve.

Az érvényben levő megállapodások alapján nem csak a magyar, hanem más nemzetek katonái, valamint az egyéb rendvédelmi szervek tagjai és anyagai is a Magyar Honvédség által szervezett úton kerülnek kiszállításra a műveleti területekre, mely szállításokat szintén a Magyar Honvédség ÖHP Logisztikai Műveleti Főnökség feladatszabása alapján MH KKK koordinál.

1595898344
1595898344
1595898344
1595898344
1595898345
1595898345
1595898345
1595898345
1595898345
1595898346
 

1595898346
 

1595898346
 

1595898346
1595898346
1595898347
1595898347
1595898347
1595898347
 

Fotó: Füzes Judith