Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

740 milliárdos védelmi törvényjavaslatot fogadott el az amerikai szenátus

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. július 26. 11:50

Az amerikai szenátus elfogadta a 740 milliárd dolláros védelmi törvényjavaslatot, amely tartalmazza a konföderációs személyiségekről elnevezett katonai támaszpontok névváltoztatását is.

A republikánus többségű szenátus 86:14 arányban szavazta meg a jogszabályt, vagyis több republikánus politikus a demokratákkal együtt voksolt, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök jelezte: megvétózza a törvényt, amennyiben tartalmazza a támaszpontok névváltoztatását. A demokrata párti többségű képviselőház szerdán fogadta el a maga védelmi költségvetési törvényét, amely külön záradékban rendelkezik a vitatott támaszpontok nevének megváltoztatásáról. Tíz amerikai katonai támaszpontot ugyanis – valamennyi a déli tagállamokban található – a konföderációs időszak tábornokairól és személyiségeiről neveztek el. A konföderáció az amerikai polgárháború (1861-1865) idején a déli tagállamok szövetsége volt, és ma sok amerikai szemében a rabszolgatartó időszak jelképe. Miután a szövetségi törvényhozás mindkét háza megszavazta a maga védelmi költségvetési törvényjavaslatát, az elkövetkező hetekben a törvényhozók egyeztetnek és összefésülik a végleges változatot, amelyről ismét voksolnak majd. A törvényt ezt követően terjesztik Trump elé aláírásra.

A két törvényjavaslat között az egyik lényeges különbség, hogy a szenátus által elfogadott jogszabály nem tartalmazza a németországi amerikai csapatlétszám csökkentésének visszavonását. Az elnök korábban jelezte, hogy megvétózza a törvényt, ha az előírja a katonai támaszpontok névváltoztatását. Trump szerint ugyanis a konföderációs korszakra emlékeztető nevek, emlékművek, szobrok szintén az amerikai történelem részei.

,