Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brit védelmi miniszter: Moszkva fegyverként használja a dezinformációt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 5. 12:01

A brit védelmi miniszter szerint Oroszország ma már fegyverként használja a félrevezető információkat.

Sir Michael Fallon a skóciai St. Andrews egyetemén tartott – a londoni védelmi minisztérium által részleteiben február 3-án, pénteken ismertetett – beszédében kijelentette: egyáltalán nem elkerülhetetlen a visszatérés a hidegháborúhoz, Oroszország irányt válthat. Addig is azonban a NATO és a Nyugat feladata az, hogy fokozott erővel lépjen fel a „szovjet stílusú dezinformáció" terjesztése ellen.
Fallon szerint meg kell nevezni e dezinformációs tevékenység „hírnökei" között például az RT orosz televíziós hálózatot, vagy a Szputnyik hírszolgálati szervezetet.

A brit védelmi miniszter szerint Oroszország „egyértelműen próbálgatja a NATO-t és a Nyugatot", befolyási övezetének kiterjesztésére és külföldi országok destabilizálására, az atlanti szövetség gyengítésére törekszik. Ezért Európa érdekében áll a NATO erejének megőrzése, és az, hogy az elrettentés eszközével letérítse Oroszországot jelenlegi irányvonaláról.
Oroszország abban reménykedik, hogy akciói a válaszadási küszöb alatt maradnak. A Nyugatnak azonban ezeket az akciókat le kell lepleznie, és a NATO-tagországoknak meg kell szilárdítaniuk elkötelezettségüket a kollektív védelem erősítése mellett – mondta Fallon.

A brit védelmi miniszter szerint a Nyugat elfogadja, hogy a hatalmas geostratégiai kiterjedésű Oroszországnak vannak jogos érdekei. Nem elfogadható azonban a nyugati érdekek és értékek „áruba bocsátása", Ukrajna területi épségének megsértése vagy a beavatkozás a kelet-európai országok szabadságjogaiba – tette hozzá a védelmi tárca vezetője.