Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenkét terrorcselekményt akadályoztak meg idén Oroszországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 28. 8:12

Oroszországban az idei év első felében 13-ból 12 terrorcselekményt sikerült megakadályozni – közölte Alekszandr Bukszman, az orosz főügyész első helyettese július 27-én, csütörtökön.

Bukszman a főügyészség vezetőségének kibővített ülésén hangsúlyozta: a szentpétervári metróban április elején elkövetett öngyilkos terrortámadás ismételten rávilágított arra, hogy Oroszországnak folyamatosan elemeznie kell a globális fenyegetés elhárítására tett intézkedések hatékonyságát. Hangsúlyozta, hogy a hatóságoknak folytatniuk kell a szélsőséges felhívásoknak teret adó internetes források felderítését és a szélsőséges tartalmak eltávolítását.

Az orosz helyettes főügyész elmondta, hogy miközben idén 14 százalékkal csökkent a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények száma, a terrorizmus támogatása és finanszírozása, valamint a toborzás eseteinek száma 60 százalékkal nőtt. Bukszman hangsúlyozta, hogy a terrorelhárításban szerzett tapasztalatokat fel kell használni a jövő évi elnökválasztás biztosítása érdekében.

A szentpétervári metróban április 3-án elkövetett öngyilkos merényletnek 16 halálos áldozata volt, s a támadásban további 102-en megsebesültek. A robbantással összefüggésben az orosz hatóságok legkevesebb tizenegy közép-ázsiai származású embert vettek eddig őrizetbe. Az öngyilkos merénylő kirgizisztáni üzbég volt, csakúgy mint több feltételezett társa.