Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tusk: a terrorizmus elleni harcról tárgyalnak a február 12-i uniós csúcson

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 10. 9:45

A terrorizmus elleni harc lesz a témája a február 12-én Brüsszelben tartandó európai uniós csúcstalálkozónak – jelentette be január 9-én, pénteken Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Rigában Laimdota Staujuma lett kormányfővel folytatott megbeszélése után.

„Francois Hollande francia elnökkel beszéltem tegnap (csütörtök) este, és fel kívánom használni az államfők és kormányfők február 12-i csúcstalálkozóját arra, hogy megvitassuk, milyen válaszokat adhat az EU a terrorizmus elleni harc kihívásaira" – jelentette ki Donald Tusk.

„A terror lecsapott Európára" – hangsúlyozta Donald Tusk két nappal a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap elleni véres támadás után. „Az Európai Unió nem mindenható, de részt vehet biztonságunk erősítésében" – mondta a politikus. Tusk egyebek mellett emlékeztetett a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrorcselekmények után kiadott európai elfogatóparancsra.

„Többet kell azonban tennünk" – szögezte le az Európai Tanács elnöke. F

elszólította az Európai Parlamentet, hogy gyorsítsa fel az utas-nyilvántartási adatállományra (PNR) vonatkozó brüsszeli javaslat elfogadását. A veszélyes személyek utazásainak követését segítő PNR-rendszer tervét több nyugat-európai tagállam erősen támogatja, ugyanakkor az Európai Parlament kételyekkel fogadta.