Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Örményország miniszterelnöke puccskísérlettel vádolta meg a hadsereget

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. február 26. 9:54

Nikol Pasinján örmény kormányfő február 25-én, csütörtökön részt vett támogatóinak gyűlésén a főváros, Jereván főterén, ahol az ellenzék is felvonultatta tagjait, miután a hadsereg vezérkari főnöke távozásra szólította fel a miniszterelnököt – derült ki egy helyszíni beszámolóból. Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök a Facebookon váltotta le a vezérkari főnököt, miután lemondását követelte.

A kormányfő hangoztatta, „nem hiszi, hogy távozása tisztségéből a helyzet megoldását jelentené". Felvázolta a rendezés néhány változatát. Kifejtette, nem hiszi, hogy a rendőrség, az ország nemzetbiztonsági szolgálatainak vezetői is a vezérkarhoz hasonló, a kormányfő távozását követelő felhívással állnak elő.

Úgy vélekedett, hogy a hirtelen jött veszélyes fordulat nem egyéb, mint a katonák érzelmi reakciója, ezért „testvéreinkkel nem szükséges szigorúan bánni" – mondta. A fegyveres erők alávetik magukat az örmény népnek - tette hozzá a miniszterelnök.

Az ellenzéki Haza Megmentéséért Mozgalom ugyanakkor üdvözölte a vezérkar kezdeményezését. Egyben arra kérte híveit, ők is gyülekezzenek Jereván főterén, hogy támogatásukról biztosítsák a fegyveres erőket és a hadsereget. A szövetség közleményében úgy vélekedett, a fegyveres erők szavatolják az ország biztonságát és egységét. A dokumentumban ugyanakkor azt kérték követőiktől, hogy ne engedjék provokálni magukat, legyenek fegyelmezettek és visszafogottak.

Az örmény vezérkari főnök csütörtökön a közösségi médiában szólította távozásra Pasinjánt és kormányát, egyben kezdeményezte, hogy a kialakult helyzetben a felek tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától. A vezérkar szerint a követelés oka, hogy a miniszterelnök és kormánya a kialakult válsághelyzetben már nem képes megfelelő döntéseket hozni. A dokumentumot a vezérkari főnök, Onik Gaszparján és helyettesei, a csoportfőnökségek és a tisztikar vezetői írták alá.

Nikol Pasinján miniszterelnök válaszul felmentette hivatalából a vezérkari főnököt és első helyettesét. A kormányfő puccskísérletnek nevezte a katonák követelését és felszólította támogatóit, hogy vonuljanak Jereván központjába.