Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Típusbúcsúztatók Európa egén

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2020. december 21. 19:15

Ünnepélyes ceremónia keretei között, december 9-én, Deblinben búcsúztatta a szolgálatból a lengyel légierő a TS-11 Iskra kiképző repülőgépet, amely igen hosszú szolgálat után adja át a helyét az M-346 Bielik típusnak.

lengyel legiero

Az utolsó repülést a 2001-es oldalszámú gép hajtotta végre, kötelékben egy M-346 Bielikkel és egy PLZ-130 Orlikkal, melyek a továbbiakban a pilótaképzés gerincét jelentik majd, az M-346 által pedig egy generációs ugrás valósulhat meg, mely lehetővé teszi, hogy a jövő pilótái az ötödik generációs típusokra is felkészülhessenek. Jelenleg 12 példány áll hadrendben, a 16 darabosra tervezett géppark a hírek szerint 2022 októberére válhat teljessé.

Két nappal később az osztrákok is elbúcsúztak egy régóta szolgálatot teljesítő típustól. December 11-én tartották ugyanis a Saab J105OE kivonási ünnepségét, miután idén nyáron bejelentették, hogy a tervek szerint 2021-től hivatalosan is kivonják a típust a hadrendből, a pilótaképzést pedig a tengerentúlra, egyelőre meg nem nevezett helyszínre költöztetik.

Néhány héttel korábban, november 26-án egy országjáró, kis magasságú útvonalrepülés keretei között már elbúcsúzott a típus a nagyobb városoktól és a fontosabb szolgálati helyektől. A kivonási ünnepséget követően Ausztria számára már csak a 15 darabos Eurofighter Typhoon flotta marad, mivel a Saab J105OE nyugdíjazása utód típus nélkül történik meg.

Forrás: jetfly.hu
Címkékhaditechnika