növendék - 6. oldal
Bolyai-koszorúzás Bécsben
2018. november 26. 18:50
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara Bolyai János születésének évfordulója alkalmából az osztrák Nemzetvédelmi Akadémiával közösen, katonai tiszteletadással egybekötött emlékünnepséget rendezett Bécsben, Bolyai János emléktáblájánál november 21-én.
Nyílt nap a honvéd középiskolában
2018. október 30. 7:30
A korábbi évek hatalmas érdeklődését is felülmúlta a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium október 26-án megrendezett pályaválasztási nyílt napja. Az ország egyetlen honvéd középiskolájába 94 településről több száz pályaválasztó nyolcadikos érdekezett szüleivel, hogy betekintést nyerhessenek az iskola életébe és képzéseibe.
Szalag a végzős növendékeknek
2018. október 26. 23:17
Az a szándékunk, hogy ezek a növendékek úgy lépjenek ki az életbe, hogy tisztában vannak vele, jogaik gyakorlása mellett kötelezettségeik is vannak a haza iránt – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára Debrecenben, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium végzős növendékeinek szalagavató ünnepségén.
Ünnepi állománygyűlés az Összhaderőnemi Parancsnokságon
2018. október 19. 15:48
Az 1956-os októberi eseményekre emlékezve tartottak ünnepi állománygyűlést Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon október 19-én.
Dr. Benkő Tibor: az a kötelességünk, hogy gondoskodjunk népeink békéjéről és szabadságáról
2018. október 12. 18:28
Horvátországi látogatásának második napján – október 11-én, csütörtökön – dr. Benkő Tibor honvédelmi minisztert Zágrábban fogadta Damir Krstičević horvát védelmi miniszter. A két tárcavezető Európa és az európai népek biztonságáról tanácskozott.
Kegyeleti emléktúra a magyar-olasz barátság jegyében
2018. október 4. 9:32
Kegyeleti emléktúrán vettek részt az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem más karain tanuló hallgatói, valamint a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei szeptember 12-16 között, Észak-Olaszországban. A tanulmányi kirándulásra Pálinkás Tibor alezredes, a zászlóalj törzsfőnöke kísérte a harmincfős csoportot, akik életre szóló élményekkel gazdagodtak ötnapos útjuk során.
Középiskolások ismerkedtek a Ludovika Zászlóaljjal
2018. szeptember 30. 16:02
A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskola vezetőjének felkérésére Zsiros Tamás törzszászlós, az MH Ludovika Zászlóalj vezénylő zászlósa vendégelőadóként előadás tartott az iskola növendékeinek az iskola pályaorientációs napján.
A honvéd középiskolásoknak tartott előadást az államfő
2018. szeptember 21. 17:03
A klímaváltozásról tartott előadást a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékeinek Áder János köztársasági elnök szeptember 21-én, Debrecenben.
Isten és a haza iránti szeretet, hivatástudat
2018. szeptember 3. 22:28
Az iskola az elmúlt öt évvel a háta mögött sikeresen és elkötelezetten szolgálja a növendékek oktatását – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára szeptember 3-án, hétfőn, Debrecenben, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén.
Növendékek lettek
2018. szeptember 1. 8:59
Véget ért a békatábor a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban. A leendő kilencedik évfolyamos növendékek a nyár utolsó hetét már debreceni iskolában töltötték. Az intézmény tanévnyitó ünnepségét szeptember 3-án, hétfőn tartják, a rendezvény díszvendége Boross Péter, a kőszegi Hunyadi Mátyás Honvéd Középiskola és Nevelőintézet, valamint a pécsi Zrínyi Miklós Honvéd Gyalogsági Hadapródiskola egykori növendéke, a Magyar Köztársaság korábbi miniszterelnöke lesz.