Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A századik hangverseny

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy |  2018. március 28. 16:17

Virágvasárnapi zenés áhítatot tartott az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar közreműködésével a Budai úti református templomban Székesfehérváron.

1599184337
A Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar koncertjét – amelyen közel 400 vendég jelent meg – megtisztelte jelenlétével Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője, valamint Benda László ezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka is. 

A húsvétot megelőző vasárnapon Berze János lelkész köszöntötte a megjelenteket, az áhítat szolgálatát pedig Oláh Emil alezredes, protestáns tábori lelkész Hangsúlyozta: az ige és zene lehetővé teszi a húsvétra való hangolódást, felkészíti lelkünket a feltámadás ünnepére.

1599184338
A virágvasárnapi koncert volt a Budai Úti Zenés Esték elnevezésű rendezvény 100. hangversenye. Az előadást követően Szabó Balázs, a református templom kántora átadt a Székesfehérvári Református Egyházközöség emléklapját a zenekar és Ruff Tamás őrnagy, karmester részrére. 

1599184338
Fotó: Révész Csaba