Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Élünk, vagyunk, dolgozunk!

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. május 13. 19:10

Bennünket, katonákat egy dolog köt össze: hazánk védelme! – jelentette ki dr. Orosz Zoltán altábornagy május 13-án, Budapesten, a Stefánia Palotában.

A Honvéd Vezérkar főnök-helyettese a Budapesti Nyugállományúak Egyesülete Repülő és Légvédelmi Tagozata megalakulásának 35. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.

1595954127

Ünnepi beszédében Orosz altábornagy tolmácsolta dr. Benkő Tibor vezérezredes üzenetét. A Honvéd Vezérkar főnök köszöntötte az egyesület alapítóit és aktív tagjait, valamint elismerését fejezve ki az elmúlt 35 év tevékenységéért.

Orosz Zoltán rámutatott: a jelenlévők példát mutattak akkor, amikor aktívan szolgáltak a hazát, és példát mutatnak most is, amikor az egyesület keretében dolgoznak.

Az ünnepségen szó esett a tagozat eddigi tevékenységéről és céljairól, vagyis a hazafiság eszméjének ápolásáról és a katonai hagyományok megőrzéséről is.

A rendezvény elismerések átadásával zárult.

1595954128


Fotó: Tóth László