Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékverseny Székesfehérváron

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2019. szeptember 8. 7:08

Közel harmincan vettek részt a Szent István Gyalogezred Szituációs Pisztolylövészeten Székesfehérváron, szeptember 6-án, pénteken.

1596067642

Az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezred rendezte versenyen a pisztolyok csak a pálya legvégén kerültek előtérbe, ám amíg a versenyzők a célzásig eljutottak, eléggé kemény próbákat kellett kiállniuk, mégpedig időre. Elsőként a katonák boksztudását vizsgálták, majd súlyok emelése, cipelése; kúszófolyósó, vasszán-tolás húzás következett. A húzódzkodás után – és közvetlenül a lőgyakorlatok előtt – egy földbe szúrt karó körül kellett tizenötször megfordulni, ami még a leggyakorlottabbaknál is enyhe szédülést okozott. Ennek ellenére a versenyzők zöme csak úgy szórta a kilences és tízes találatokat.

1596067642

A versennyel a rendezők a Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred, 1944. szeptember hetedikén életét vesztett 159 katonájára emlékeztek. A katonák a Gyergyószentmiklós környékén állomásoztak, amikor a szovjet csapatok megtámadták őket. 

GALÉRIA