Ha tavasz, akkor térzene
Szöveg: Révész Béla | 2015. április 27. 11:42Kezdetét vette az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár MH Központi Zenekar és Budapest Helyőrségi Zenekar térzenei programsorozata. Első alkalommal április 26-án, vasárnap a Szent István Bazilika előtt szórakoztatták produkciójukkal a nagyérdeműt.
Galéria
![1595992589](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f20ea0e34698768167814.jpg)
Tavasztól őszig tart az a formabontó koncertsorozat, melynek során a katonazenészek minden hónapban egyszer Budapest belvárosában játszanak a véletlenszerűen verbuválódó közönségnek. Idén a Szent István Bazilika előtt kezdődött a térzenei program, de a népszerű helyszín mellett a későbbiekben a Vörösmarty téren is fellép majd a zenekar.
„Az ilyen rendezvényeknek a mobilitás a különlegessége. Sem színpad nem kell, sem hangosítás. Csak jó időre van szükségünk, hogy minél többen hallhassanak és láthassanak bennünket" – mondta a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Kovács Tibor alezredes. Az égiek meghallhatták az MH Központi Zenekar karmesterének szavait, mivel a zenészek bevonulására az addig csepergő eső is elállt, és kisütött a nap. Az érdeklődők a zene első hangjaira azonnal körbeállták a zenészeket, a tetszésnyilvánításból pedig arra lehetett következtetni, hogy a láthatóan örömmel játszó zenekar tagjainak sikerült eredeti célját, a magyar katonazenei kultúra népszerűsítését elérni.
![1595992590](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f20ea0e68986947172035.jpg)
Czirják István családjával nézte végig a katonák produkcióját. „A bazilikába jöttünk, és éppen készültünk haza, amikor a zenészek elkezdtek játszani. El se lehetett volna rángatni a gyerekeimet. Legközelebb figyelni fogjuk, mikor és hol zenélnek, mindenképpen megyünk."
A Budapest Helyőrség Zenekar zömében történelmi indulókkal készült a programnyitó koncertre, ám a későbbi időpontokban lesznek speciális tematikájú, például könnyűzenei és filmslágereket feldolgozó térzenék is. A térzene május 17-én folytatódik, az utolsó produkciót az idén szeptember 20-án láthatja majd a közönség.
Fotó: Rácz Tünde