Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jubileumi örömzene

Szöveg: Révész Béla |  2018. szeptember 15. 7:15

A Magyar Honvédség volt és jelenlegi főkarmestere más-más évben, de ugyanazon hónapban születtek. Miután mindketten kerek évfordulóhoz érkeztek, közös koncertet tartottak szeptember 13-án, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

1599192972
Igazi ünnepre gyűltek össze a zenebarátok szeptember 13-én, csütörtökön este a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Dohos László nyugállományú ezredes, a Magyar Honvédség korábbi főkarmestere augusztus elsején töltötte be 70. életévét, míg Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség jelenlegi főkarmestere augusztus végén lett 50 éves. Ebből az alkalomból a két dirigens tartalmas összeállítással szórakoztatta a közönséget, az MH Központi Zenekara közreműködésével.

Az esemény rendhagyónak volt mondható annyiban, hogy az érdeklődők nem csak egy hagyományos koncertet hallhattak-láthattak, de Zelinka Tamás, az est házigazdájának közreműködésével kötetlen beszélgetéseket is, melynek során a két főkarmester mesélt és anekdotázott eddigi életpályájáról.

1599192972
Az esten, amelyet végig a fesztelenség és a jókedv jellemzett, Dohos László vezényletével Liszt Ferenc Mazeppája, Balázs Árpád Concertinója, a Hertelendy induló, valamint Rossini A sevillai borbélyának részlete csendült fel, míg Csizmadia Zsolt Bernstein Candide nyitányát, James Barnes 3. szimfóniájának 4. tételét és Henk van Lijnschooten Rossini születésnapjára című művét dirigálta.

1599192972
Fotó: Szabó Lajos zászlós