Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kinyíltak a laktanya kapui

Szöveg: Takács Vivien |  2018. május 27. 9:41

Közel kétezren látogattak el az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred nyílt napjára május 25-én. A kaposvári laktanyában számtalan dinamikus és statikus program – például fegyverzettechnikai bemutató, zenekari gyepshow és autómodell-bemutató – várta a kíváncsi fiatalokat.

Már kora délelőtt hosszú sorokban várakoztak az óvodások és iskolások a laktanya bejáratánál, hogy betekintést nyerjenek a katonák mindennapi életébe.

1599187609
Számtalan színes program várta a laktanyában a fiatalokat: fegyverzettechnikai bemutató, álcafestés, játszóház, katonai akadálypálya, íjászat, de még airsoft-lövészet is. Az érdeklődők beülhettek a különféle honvédségi járművekbe, bekapcsolhatták a katonai rendész autó szirénáját, sőt, még az autó hangosbeszélőjébe is belebeszélhettek. A bátrabbak pedig megnézhették, hogyan néz ki belülről egy rendőrségi rabszállító. Aki repülni szeretett volna, sorban álhatott a HM Zrínyi Nonprofit Kft. kamionjánál, hogy kipróbálja a repülőgép-szimulátort. Ha pedig valaki bővebb információt szeretett volna kapni a Magyar Honvédségről, az ellátogathatott a toborzók sátrához.

„A nyílt nap elsődleges célja, hogy szórakoztató jelleggel megszólítsuk a fiatalokat, ezáltal biztosítva az utánpótlást" – mondta kérdésünkre Kátai Róbert őrnagy, a helyőrség komendánstisztje. Hozzátette: évről évre növekszik a nyílt napra látogatók száma. Elmondta: a rendezvénnyel elsősorban a kaposvári és a környékbeli általános iskolásokat akarták megszólítani, de érkeztek szép számmal óvodáscsoportok is.

1599187609
Balogh-Bertalan Gabriella századostól, az alakulat logisztikai tisztjétől megtudtuk: a gyerekek minden évben nagyon szeretik a nyílt napot. „A kislányom is itt van a rendezvényen, nagyon élvezi a különböző programokat. Remélem, a felnövekvő generációból lesznek olyanok, akik itt ismerték és szerették meg a katonai életet" – mondta a százados.

Fotó: Tischler Zoltán