Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Szatirikus térképek mögött…”

Szöveg: Takács Vivien |  2015. január 20. 14:00

A Nagy Háború kitörésének százegyedik évfordulója alkalmából rendhagyó vándorkiállítást rendezett Budapesten a Gazdagréti Közösségi Ház. A mesteri grafikák és képeslapok mellett, korabeli sajtótermékeket is láthatnak az érdeklődők.

Köllő Miklós, az Újbudai Kulturális Intézet művészeti vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta, hogy a kiállítás egy igazi kuriózum, hiszen „a politikai szatíra különleges részét képezi a kultúrtörténetnek, amely nagy divat volt az első világháború első felében mind a két harcban álló fél részéről." A szatirikus térképeken például láthatunk különböző állatfigurákat, amik egy-egy nemzet szimbólumaként jelentek meg, de ugyanígy megfigyelhetjük az orosz gőzgépet is, amely mindent lehengerel.

1595986262

A tárlaton a térképeken kívül mintegy nyolcvan darab első világháborús képes levelezőlappal is találkozhatunk. „A világháború elején a lapokon megjelennek a komikusabb, szatirikusabb ábrázolások, később tudósításokat láthatunk a harcterekről és különböző katonai hadműveletekről, majd a végén egyre több képeslap szól kórházi ápolásokról, keresztekről és a halálról" – emelte ki Köllő Miklós, hozzátéve: a kiállítás azért rendhagyó, mert Budapesten még nem rendeztek ilyen tárlatot, amelyen ezeket a másolatokat bemutatták volna a nagyközönség számára.

„Ezek a grafikák az első világháború alatt élték reneszánszukat, azonban ahogy közeledett a Nagy Háború vége kezdtek eltűnni a széles tömegeket befolyásoló média propagandák. Helyükre, a reklám propagandába bekerült: a plakát, a film, a híradó, és később a dokumentumfilm"
– tudtuk meg az Újbudai Kulturális Intézet művészeti vezetőjétől.

A tárlat január 28-ig, hétköznapokon 9-19 óra között tekinthető meg.

1595986262

Fotó: a szerző felvételei