Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra háromtusa-bajnokság

Szöveg: Faragó Fanny |  2017. szeptember 14. 13:56

Három év kihagyás után, szeptember 13-án újra megrendezték az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) püspökszilágyi kiképzőbázisán a Magyar Honvédség-szintű katonai háromtusa-bajnokságot.

1596038710

Az ünnepélyes megnyitón Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnok-helyettese köszöntötte a versenyzőket.: „Nagy örömömre szolgál, hogy három év eltelte után újra megrendezhetjük a katonai háromtusa-bajnokságot itt, a püspökszilágyi kiképzőbázison. Amellett, hogy a versenyzők egyénileg is megmutathatják, mire képesek, a mai nap a katonai szervezetek között is megmérettetés" − mondta.

A bajnokságban részt vevő csapatok három versenyszámban mérték össze tudásukat. A versenykiírás alapján egyénileg és csapatban is lehetett nevezni, idén 85-en jelentkeztek a versenyre – tudtuk meg Oszlács István alezredestől, a dandár kiképzési főnökétől.
A bajnokság első versenyszámában AK-63-as gépkarabéllyal, 200 méterre lévő csípőalakra kellett 3×10 lövést leadniuk a versenyzőknek fekvő, térdelő és álló pozícióból. A legjobb teljesítményt huszonkilenc érvényes találattal érték el.
Ezt követte a kézigránátdobás, ahol a nevezőknek háromszor öt gránáttal kellett egy 2, illetve 4 méter sugarú körbe találni, a nőknek tizenöt, húsz, huszonöt, míg a férfiaknak huszonöt, harminc, harmincöt méterről.

1596038711

A versenyszám második felében, három kísérletből a lehető legmesszebbre kellett repíteni a hatástalanított harceszközt. A távdobás során a becsapódások távolsága alapján pontoztak a bírók.
A bajnokság délután is folytatódott, a napsütésben minden versenyző a hendikep rendszerű, 3000 méteres futáson bizonyíthatta rátermettségét és állóképességét.

Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka különdíjat ajánlott fel a győztes csapatnak. A díjat dr. Eleki Zoltán ezredes, a Katonai Testnevelési Osztály vezetője adta át az MH BHD csapatának, amely az összesített pontversenyben első helyezést ért el.

1596038711

Fotó: a szerző felvételei