Ahol soha nem nyugszanak a fegyverek… (3. rész)

Ez a csoport 2011 áprilisában hallatott ismét magáról, amikor is bejelentette, hogy harcot indít a kormány ellen. Lépésüket azzal indokolták, hogy Kabila elnök nem tartotta magát a korábbi megállapodásukhoz: sok egykori dezertőr nem térhetett vissza a hadseregbe, akiket visszavettek, azok pedig megalázó helyzetben vannak, kevés felszerelést és zsoldot kapnak. Így hát áprilistól feléledt a harc, a csoport immár M23-nak nevezi magát. Decemberig nem vagy alig figyelt fel rájuk a nemzetközi közvélemény, ám ekkor bombaként robbant a hír: az M23 elfoglalta a keleti tartományok egyik legnagyobb városát, Gomát.

Eközben a Hágai Nemzetközi Bíróság elfogatóparancsot adott ki Ntaganda ellen, aki ez elől valószínűleg Ruandába menekült. Goma elfoglalása után derült ki, hogy az M23 nemcsak katonákból áll, politikai szárnya is van, mely a város elfoglalásakor hallatta hangját először. Politikai vezetőjük nyilatkozatában közölte: készek a fővárosig előrenyomulni és elfoglalni azt; mi több, az egész országot fel akarják szabadítani. A korszerű fegyverekkel ellátott lázadók térnyerését a Kongóban már évek óta állomásozó ENSZ-haderő, a MONUSCO (2010 előtt MONUC) parancs és felhatalmazás híján tétlenül szemlélte. A szakértő szerint egyértelmű, hogy változások lesznek, hiszen a nemzetközi közvélemény egyre inkább követeli a beavatkozást. S mivel az M23 komoly sikereket ért el egész Kelet-Kongóban, megfutamította a kormánycsapatokat, továbbá megölt egy indai ENSZ-békefenntartót is, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közti viszony is egyre jobban elmérgesedik.

Nem meglepő tehát, hogy január 9-én, az Addisz-Abebában tartott Afrika Unió-csúcstalálkozón az összegyűlt állam- és kormányfők megegyeztek, hogy a szervezet fegyveres erővel is fellép a kelet-kongói lázadócsoport ellen, oly módon, hogy először egy gyors reagálású erőt (150 tanzániai katonát) telepítenek a kongói−ruandai határ mellé. Ezt a műveletet az ENSZ támogatná anyagilag, valamint szállítóeszközökkel. A határozott lépéseknek máris megvan a hatásuk, ugyanis az M23 politikai vezetője bejelentette, hogy egyoldalú tűzszünetet hirdetnek és készek tárgyalni a kormányerőkkel. Ráadásul amerikai felszólítás is érkezett, miszerint Obama elnök elítélte Ruandát a lázadók felfegyverzése miatt. Ehhez csatlakozott Anglia és Belgium is: az embargósértésre hivatkozva mindkét ország a támogatások beszüntetésével fenyeget. Úgy tűnik, hogy a nemzetközi közösség végre határozottan és egységesen lép fel a változások érdekében, ami azért is elengedhetetlen, mert az amúgy sem túl hatékony MONUSCO mandátuma június végén lejár.

Természetesen felmerül a kérdés: honnan lesz a folytatás finanszírozva? Az eddigi MONUSCO-műveletek tizenöt milliárd dollárt emésztettek fel, s az ENSZ költségvetése sem végtelen, a helyi országok anyagi forrásaira pedig nem lehet támaszkodni. Kényszerhelyzetbe kerültek tehát az ENSZ és az érintett országok. A folytatás bizonytalan, a források szűkösek, ezért minél előbb rendezni kell a keleti tartományok helyzetét. Ehhez nem elegendő a M23 legyőzése − mutat rá Csizmadia Sándor.

Hatalmas terület − hatalmas káosz

Az évek óta tartó háború, az ország hatalmas, 2,3 millió négyzetkilométeres, jószerével ellenőrizhetetlen területe, a népesség folyamatos vándorlása, a menekülttáborok és az instabil hadsereg óriási kihívás elé állítja a központi kormányt. Egy olyan országban, ahol a választások alatt még a fővárosban is fegyveres harcok törnek ki, a központi hatalom autoritásának kiterjesztése szinte megoldhatatlan feladat. Mi több, az elnök, Joseph Kabila sem örvendhet osztatlan népszerűségnek. Míg a fővárosiak körében népszerűtlen vélhető tuszi származása miatt, addig keleten sokan, éppen a nagyszámú tuszi lakosság úgy érzi, az elnök nem tesz meg mindent a védelmük érdekében, arra hivatkozva, hogy Kabila leállította azt a közös kongói−ruandai katonai akciót, mely a Kelet-Kongóban tanyázó hutu fegyveres csoportokat volt hivatott felszámolni.

„Egyébként ezt a döntést az attól való félelem szülte, hogy az országba érkező ruandai csapatok esetleg vonakodnak majd távozni, és ismét értékes bányákat vonnak ellenőrzésük alá" − jegyzi meg az Afrika-szakértő, hozzátéve: „ám összességében mégsem mondhatnánk, hogy kizárólag választási csalással nyert volna a tavalyi választásokon."

Magyar szerepvállalás

Kabila számára egyértelmű a feladat: meg kell erősítenie és stabilizálnia kell a hadsereget. Ezen a ponton lépnek színre az EU-országokból, köztük Magyarországról érkezett katonai tanácsadók, segítők. A küldetésben 14 európai uniós ország, valamint az Amerikai Egyesült Államok vesz részt. Hazánk váltásonként két fővel képviselteti magát az EUSEC RD Congo misszióban (EU Security Sector Reform Mission in the Democratic Republic of the Congo, az EU a biztonsági szektor átalakítását segítő missziója a Kongói Demokratikus Köztársaságban).

A Kongói Demokratikus Köztársaságban 2005. június 8-án felállított misszió célja a kongói hadsereg reformjának segítése közel 60 fős szakértőgárdával. A program célja az afrikai ország biztonsági szektorának megreformálása, ezen belül a hadsereg modernizálása, átláthatóbbá tétele. Ennek keretében össze kellett írniuk, egyáltalán kik a tagjai a hadseregnek, majd modern, biometrikus adatokat tartalmazó, az azonosítást segítő chipkártyákat osztottak ki közöttük − ilyen rendszert gyakorlatilag csak az Amerikai Egyesült Államok fegyveres ereje használ. Ehhez természetesen szükséges az infrastruktúra folyamatos fejlesztése, hiszen az ilyen rendszerek működtetéséhez nélkülözhetetlen az elektromos hálózat, melynek megléte az elmaradott afrikai országban − ahol az úthálózat kiépítése, a meglévő rendbetétele is a jövő tervei között szerepel − korántsem természetes.

Pedig a katonák nyilvántartása kulcsfontosságú. Elejét kell venni a dezertálásoknak, annak, hogy fegyveres csoportok váljanak ki a hadseregből, melyek később a kormány ellen fordulhatnak, illetve nyomon kell követni a fizetési rendszert, mert zsold híján a katonák nagy valószínűséggel a civil lakosságot kezdik fosztogatni. Az uniós szakértők részt vettek a védelmi miniszter hivatalának munkájában, a hadsereg vezérkarában, a szárazföldi vezérkarban, az Egyesített Hadműveleti Bizottságban, valamint a leszerelésért, demobilizációért és a korábbi harcosok társadalmi integrációjáért felelős bizottságban. Ennek részeként többek között nemcsak fegyverraktárakat újítottak fel, hanem három iskolát is létrehoztak, és a „laktanyák" – ahol a katonák állatai, sőt nem egy esetben megözvegyült feleségei is élnek – helyzetén például vízvételi pontok, iskolák, illetve a nőknek szánt varrodák létesítésével, az egészségügyi ellátás fejlesztésével igyekeznek javítani.

Ugyanakkor a hadsereg megítélését is próbálják javítani a nők elleni erőszakot visszafogó képzésekkel vagy éppen a helyi katonák és a motoros fuvarosok, valamint más csoportok közötti labdarúgó-mérkőzésekkel, mivel a központi hadsereget számos esetben a milíciákkal említik egy lapon.

Modern gyarmat?

Mint arra Csizmadia Sándor rámutat, nemcsak belső problémák bonyolítják a Kabila-kormány amúgy sem könnyű helyzetét. A legtöbb afrikai országhoz hasonlóan a Kongói Demokratikus Köztársaságban is komoly gazdasági és ebből kifolyólag politikai befolyással bírnak az itt befektető multicégek, valamint a mögöttük álló kormányok. Kongót ásványkincsekben példátlanul gazdag földje, leginkább az arany, gyémánt, az ónérc, a volframit, valamint a koltán teszi rendkívül vonzóvá a nemzetközi közösség és az ásványkincsekre éhes multik számára. A koltán termelésének például majdnem a fele származik a közép-afrikai országból, egyes becslések szerint pedig akár a világ készleteinek 80 százaléka is a Kongói Demokratikus Köztársaság felszíne alatt rejtőzhet.

A mobiltelefonok, laptopok, DVD-lejátszók és egyéb elektronikai eszközök gyártásához nélkülözhetetlen ritkaföldfémek szinte csak itt lelhetők fel nagy mennyiségben. Számottevő tartalékkal jórészt Kína rendelkezik, itt viszont erősen korlátozott a kivitel. Ám az ázsiai nagyhatalom nem elégszik meg saját készleteivel. Az utóbbi években kialakult trendhez igazodva más afrikai államokhoz hasonlóan Kongóban is növelni kívánja érdekeltségeit, ami egyenlőre gazdasági jelenlétre korlátozódik. Kína fokozott terjeszkedését az afrikai kontinensen növekvő aggodalommal szemlélik a konkurens nyugati, főleg az európai államok és multik. Ez az aggodalom pedig folyamatos intrikákhoz, illetve a támogatások átcsoportosításhoz vezet, a zavarosban halászni vágyó hadurak pedig örömmel használják ki a helyzetet.

Jó példa erre Laurent Nkunda állásfoglalása, miszerint ellene van a kínai jelenlétnek − mely mögött nyugati cégek támogatása áll −, így akarva megszerezni a támogatást Kabilával szemben. Az elnök helyzete nem könnyű. Volt már példa arra Afrikában − egész pontosan Nigerben−, hogy elnököt buktattak amiatt, mert környezetének egy része inkább a kínai, mint a francia érdekeket akarta figyelembe venni. Ráadásul a kínaiak nem érkeznek üres kézzel, sőt több szempontból jobb, bőkezűbb ajánlatot tesznek nyugati konkurenseiknél. Önmagában az is sokat nyom a latba, hogy míg az USA és az EU a kilátásba helyezett támogatásokat mindig konkrét feltételekhez köti (úgymint a demokrácia bevezetése, korrupcióellenes intézkedések meghozása, szólásszabadság biztosítása és még lehetne sorolni), Kína semmilyen előfeltételt nem szab. Nem politizál, csak kereskedik. De egyszerűbben, gyorsabban folyósít hiteleket is − volt már rá példa, hogy ez készpénzben történt.

Az Afrika−Franciaország találkozó mintájára 2006 óta már szerveznek Afrika−Kína találkozót is − teszi hozzá a szakértő. A folyamat hatására számtalan afrikai diák dönt úgy, hogy kínai egyetemet választ a nyugatiak helyett, ahol olcsóbban tanulhat és semmiféle rasszizmusnak nincsen kitéve. Márpedig a munkájukra igény és szükség is van, Kongóban ugyanis rengeteg a tennivaló. A hatalmas területű országban nagyon kevés a járható út, elsősorban a fővárost a bányavidékekkel összekötő utakat kellene megépíteni. Bár a kontinens egyik legnagyobb vízerőműve található itt, a legtöbb helyen még nem épült ki a villamoshálózat, közművekről nem is beszélve.

Ám Csizmadia Sándor azt is hozzáteszi: a kínai cégek munkájának is megvan a maga hátránya. Bár kétségkívül olcsóbban dolgoznak, mint a nyugatiak, a munkaerőt is ők importálják. Jó példa erre a villamoshálózat fejlesztése, mellyel kínai vállalkozót bíztak meg a szomszédos Brazzaville-Kongóban, remélve, hogy ez a helyi foglalkoztatottságot is javítani fogja; ehelyett az egy kínai börtönből hozatott rabokat, így téve a munkát költséghatékonnyá.

Formálódó jövő

Eközben elkezdődtek Brazzaville-ben a tárgyalások − tér ki az elmúlt napok eseményeire az Afrika-szakértő. Az M23 ugyan kivonult Gomából, ám többen bent maradtak civilnek öltözve, s a többi alakulat sem vonult vissza a kellő távolságra − mindez értelemszerűen bizalmatlanságot kelt a kormányban. A lázadók követelései a szokásosak: büntetlenséget akarnak, és visszatérni a hadseregbe. Csizmadia Sándor úgy látja: ez az út már aligha lesz újra járható. Még nem világos, hogy az egyezkedés hova fog vezetni. Egy biztos: Kabila bírja a nemzetközi közösség támogatását, megvan már hozzá a lehetősége, hogy katonai erővel végleg szétzúzza az M23-at.

A Maliban zajló események pedig rávilágítanak: a nemzetközi közösség nem riad vissza katonai erejének bevetésétől sem, ha valamilyen formában veszélyeztetve látja biztonságát. Márpedig egy erős, nemzetközi katonai nyomásnak − ha mégoly jól felszereltek is − a lázadók hosszú távon nem tudnak ellenállni. Ruanda a jövőben aligha fogja kockáztatni a külföldi támogatások elvesztését és beszünteti a fegyverszállítást. Utánpótlási vonalaiktól elvágva pedig a felkelőknek semmi esélyük sincs.

A szakértő úgy gondolja, a kormány hadseregében egyre jobban teret nyernek a katonáink által terjesztett újdonságok, évről évre stabilabb, ütőképesebb lesz. Így talán lesz esélye Kabila elnöknek, hogy a remélt békés időszakban kivezesse az országot a mélypontról, fejlesztve az infrastruktúrát, valódi hasznot realizálva a felbecsülhetetlen értékű ásványkincsekből.

(Vége!)

Fotó: Archív