Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkvában egyeztettek

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. július 28. 11:18

Július 20-án került sor a G20-ak moszkvai találkozójára, ahol a világ vezető hatalmainak pénzügyminiszterei hivatalosan is támogatták a nemzetközi adóvisszaélés elleni fellépést és azonos érdekek mentén döntöttek az adócsalás megállítására vonatkozó tervek mellett.

A moszkvai csúcs a már korábban kibocsátott megállapodásra épült, amely támogatja az azonnali és az automatikus információcserét az államok között. A G8 vezető országai az előző hónapban megegyeztek, hogy “felveszik a harcot az adócsalás ellen"; az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, az Amerikai Egyesült Államot és Ausztrália ezen kívül egy információcseréről szóló megállapodást is kötöttek.

A találkozón az OECD (Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet) terve mellett is kiálltak, miszerint meg kell állítani azokat a nagy vállalatokat, melyek a profitjukat határokon keresztül képesek mozgatni, hogy elkerüljék az adózást. Az OECD szerint néhány vállalat “megbecsteleníti" a jelenlegi szabályokat, hogy elkerüljék az adózást.

George Osborne, az Egyesült Királyság pénzügyminisztere a moszkvai G20 találkozó utáni bejelentésében azt nyilatkozta, hogy a megegyezés „fontos lépes a globális adórendszer felé, ami igazságos és a modern gazdaságnak megfelelő." Az OECD szerint a jelenlegi adószabályok könnyítik a nemzetközi adócsalást, melyek közül vannak, amelyek az 1920-as évekig nyúlnak vissza. Egyes szakértők egyelőre bírálják a konferencia valódi sikerét, azonban a jelek szerint az együttműködés példaértékűnek mutatkozott.