Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagy lépés készülődhet a török hadiiparban

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. április 27. 9:50

Törökország a tervek szerint idén egy nemzeti vállalatot hoz létre annak érdekében, hogy önállóan tudjon robbanófejeket, bombákat és plasztik robbanószereket előállítani, nyilatkozta a kabinetminiszter április 16-án.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1425&title=ez-tortent-a-heten-16-het
Fikri Isik tudományügyi, ipari és technológiai miniszter az újságíróknak azt mondta, hogy az új létesítmény az állami irányítás alatt álló Gépészeti és Vegyipari Vállalat (MKE) Közép-anatóliai régióban található Kirikkale mellett elhelyezkedő lőszergyárában kerül majd kialakításra. „Az új üzem véget vet a külföldi beszállítóktól való függőségünknek" – nyilatkozta a miniszter. A tervek szerint a robbanófejek és bombák előállításán túl a vállalat alkalmas lesz évi 600 tonna plasztik robbanószer gyártására is. A gyár tervezésében közösen vállal szerepet a Törökországi Tudományos és Technológiai Kutatói Tanács (TÜBITAK), Repülési és Űrhajózási kirendeltsége (TUBITAK SAGE), illetve az MKE.

Törökország a Rakétatechnológiai Ellenőrzési Rendszer (Missile Technology Control Regime, MCTR) tagjaként rá van kényszerülve, hogy a beszállító vállalat országának export-engedélyeit beszerezze, amely több esetben problémákhoz vezetett a múltban. Ennek áthidalása érdekében a törökök úgy döntöttek, hogy önerőből fogják kielégíteni a török hadsereg ez irányú igényeit.