Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres teszt

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. március 24. 18:09

A török közbeszerzési hivatal bejelentette, hogy az állami tulajdonban lévő Roketsan vállalat sikeresen tesztelte a fejlesztés alatt álló nagy hatótávolságú páncéltörő rakétarendszerét.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1412&title=ez-tortent-a-heten-11-het
A MIZRAK-U elnevezésű páncéltörő rakéta első sikeres lőtesztjét egy Cobra AH-1S típusú harci helikopterről hajtották végre. A tesztek során a rakéta sikeresen megsemmisítette a 3,5 kilométerre lévő célpontot. A közbeszerzési hivatal közleményében kitért rá, hogy a tervek szerint a MIZRAK-U típusú rakétákat a TAI T-129 típusú harci helikopterekre szerelnék fel. A T-129-et még 2007-ben kiáltották ki győztesként a török harci helikopter beszerzési tenderen, így az ATAK program keretei között a Turkish Aerospace Industries (TAI) és a brit-olasz közös tulajdonban lévő AugustaWestland vállalatok között létrejövő együttműködésnek köszönhetően került sor a helikopter kifejlesztésére.

A tandem robbanófejjel felszerelt MIZRAK-U infravörös önirányítású páncéltörő rakéta maximális hatótávolsága nyolc kilométer, melynek sorozatgyártása 2015-ben indulhat meg. Mindezek mellett rendszeresítésre kerül majd egy további, hasonló paraméterekkel rendelkező MIZRA-O típusú közepes hatótávolságú páncéltörő rakétarendszer, amely maximális hatótávolsága négy kilométer lesz.