Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Gripen E első sikeres repülése

Szöveg: honvedelem.hu / saab.com |  2017. június 18. 7:27

A védelmi és biztonsági profilú Saab által fejlesztett Gripen E új generációs vadászrepülőgép végrehajtotta első sikeres repülését.

1596034319

2017. június 15-én, csütörtökön 10 óra 32 perckor a Gripen E a Saab tesztpilótájával a fedélzetén végrehajtotta első sikeres repülését. A 39-8 jelű repülőgép a Saab linköpingi repteréről szállt fel és 40 percen keresztül repült Östergötland keleti területei felett. A próbarepülés során – szemléltetve különböző teszt kritériumokat – a repülőgép számos feladatot végrehajtott, köztük a futómű behúzását és kiengedését.

„A repülés pont úgy sikerült, ahogyan vártuk. A repülőgép teljesítménye megegyezett azzal, amit a szimulátorban tapasztaltunk. A repülőgép gyorsulási képessége lenyűgöző és a gép könnyen kezelhető. Szükségtelen mondanom, hogy mennyire boldog vagyok, hogy én hajthattam végre az első próbarepülést" – mondta Marcus Wandt, a Saab kísérleti tesztpilótája.

„Ma repültünk első alkalommal ezzel a világklasszissal. Mindezt egy forradalmi repülőelektronikai rendszer számára teljes mértékben minősített szoftverrel hajtottuk végre. Azon dolgozunk, hogy ügyfeleink számára okos vadászgép rendszert kínáljunk, olyan formába öntve, amelyet kezdetektől a jövő számára terveztek. Tovább folynak majd a tesztrepülések, hogy tartani tudjuk a program tervét és 2019 során leszállíthassuk a gépeket svéd és brazil megrendelőinknek" – mondta Jonas Hjelm, szenior elnök vezérigazgató, a Saab Aeronautikai Üzletágának vezetője.