Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött az L-39NG gyártása

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2017. július 28. 20:28

A cseh Aero Vodochody repülőgépgyártó vállalat a napokban jelentette be, hogy megkezdődött az L-39NG kiképzőgép gyártása. Első körben négy gép épülhet meg.

http://www.jetfly.hu/katonai-tipusok/megkezdodott-az-l-39ng-gyartasa
A négy gépből három prototípus lesz, egy pedig már a nullszéria első L-39NG-je, amit az első megrendelőnek, a cseh LOM Praha-nak szállít majd le a gyártó. A megépülő új prototípusokból egy a berepülési programban, míg a másik kettő a földi strukturális tesztekben vesz majd részt.

Az L-39NG demonstrátora 2015 szeptemberében teljesítette első repülését, amivel meg is kezdődött a berepülési program első üteme.

A légi és földi tesztekhez csatlakozó prototípusok felgyorsítják majd a programot, így várhatóan 2019-re meglesznek a szükséges engedélyek, 2020-tól pedig megkezdődhet a megrendelt L-39NG-k átadása. A LOM Praha mellett, a Breitling Jet Team és a Draken International is rendelt a cseh kiképzőgépből, de a gyártó további megrendelésekre is számít, hisz a számos országban (mintegy 60 ország 600 darab L-39-est üzemeltet) napjainkban is hadrendben álló Albatros kiváló váltótípusa lehet az L-39NG.

Az Aero Vodochody új portékáját elsőként a 2014-ben mutatták be Farnborough-ban. A repülőgép a Williams International cég FJ44-4M jelzésű hajtóművét, a Genesys Aerosystems avionikáját és a SPEEL Praha head-up display-ét kapja. Modernebb kabin, új struktúrájú szárnyak és könnyebb sárkányszerkezet is jellemzi az új L-39NG-ét, mely már 5 felfüggesztési ponttal rendelkezik, alkalmassá téve többek között levegő-levegő és levegő-föld fegyverzet hordozására is.

1596036692
Címkékhaditechnika