Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Super Tucano-kat vásárol Guatemala és Szenegál is

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2013. április 16. 13:33

A brazil Embraer vállalat a napokban szerződést kötött Guatemalával és Szenegállal is, A-29 Super Tucano-k vásárlása ügyében. Guatemala az újonnan beszerzendő hat repülőgépét elsősorban a Maja Bioszféra Rezervátum védelmére, illetve területének ellenőrzésére kívánja bevetni.

1595952620

A szerződésben leírtak szerint a brazil vállalat garantálja a guatemalai pilóták kiképzését is. Információk szerint – mivel jelenleg az amerikai kontinensen ez a második legnagyobb összefüggő védett erdősség – a pilótákat felkészítik az esetleges erdőtüzek, valamint az illegális fakivágás helyszíneinek pontos felderítésére is.

A másik szerződés szerint Szenegál három darab A-29 Super Tucano-t vásárol légereje számára. A szenegáliak a repülőgépeket elsősorban belbiztonsági és határrendészeti feladatok ellátására kívánják bevetni. Az üzlet értéke egyelőre nem ismeretes.

A Super Tucano típus napjainkban népszerű kiképző-harci repülőgépnek számít, melyet Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Peru, a Dominikai Köztárság, Indonézia, az Egyesült Államok, Angola, Mauritánia, és Burkina-Faso is megrendelt, hadrendbe állított. Legutóbb Egyesült Államok rendelt Afganisztán légiereje számára 20 darabot, összesen 427 millió dollár értékben.

Címkékhaditechnika