Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új szállítógépet mutat be Ukrajna

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2016. november 29. 22:46

Az előzetes tervek szerint Ukrajna decemberben mutatja be új szállítórepülőgépét, az An-132D-t. Az állami tulajdonú Ukroboronprom által bemutatandó repülőgéppel az An-32 és An-26 típusokat váltanák le.

http://www.jetfly.hu/egyeb-repulos-hirek/uj-szallitogepet-mutat-be-ukrajna
1596024004

Az Antonov An-132-es programját a szaúd-arábiai KACST vállalat is segíti, a két fél még 2015 áprilisában írta alá a szerződést. Megvizsgálták a piaci igényeket a könnyű szállító repülőgépek kapcsán – katonai és civil vonalon egyaránt – és az alap platform kiválasztásánál az An-32-esre esett a választás, Szaúd-Arábia igényeit is figyelembe véve. 2015 májusában az Antonov leszerződött a Taqnia Aeronautics Company-val is, melynek értelmében az An-132-es fejlesztése és gyártása részben Szaúd-Arábiában is zajlana.

Az Antonov, a KACST és a Taqnia megállapodásának értelmében egy An-32-est fognak átalakítani, fejleszteni a kívánt jellemzőkkel, ami alapján majd megszülethet az új An-132D, illetve a technológiai transzfert is biztosítják Szaúd-Arábia számára. A KACST igazgatója, Khlaid A. Almalki még Farnborough-ban beszélt arról, hogy már folyamatban van az új géphez szükséges infrastruktúra kialakítása is.

Tervek szerint 80 gépet építenének meg, de nagyobb piaci érdeklődés esetén ez a szám elérheti a 200 darabot is. Az új An-132D modern hajtóművekkel és elektronikával rendelkezik majd, rendszerei közül például a navigációs rendszer az Egyesült Államokban készül, de több egyéb rendszere is nyugati lesz. Civil és katonai feladatkörökben egyaránt alkalmazható lesz, például személyszállításra, MEDEVAC és tengerészeti járőrfeladatokra is. Az An-132D tesztelése várhatóan 2017-ben indul.

1596024005
Címkékhaditechnika