Filmajánló – Kong: Koponya-sziget

Szöveg: Révész Béla | 2017. augusztus 2. 14:52

Akárhogyan is fanyalognak a kritikusok, a Kong: Koponya-sziget talán a legjobb az óriásmajomról szóló filmek sorában. És ehhez nem csak a látvány kellett, hanem egy zseniális sztoris ötlet is. Jordan Vogt-Roberts rendező és forgatókönyvírói a vietnámi háború utolsó napjaiba illesztették be a történetet.

A Kong-sztorit mindenki ismeri, valamelyik adaptációt, remake-et mindenki látta, nem véletlenül. A kezdetektől fogva zabáljuk az óriási szörnyekről szóló filmeket, legyen az Godzilla, valamelyik Jurassic-kedvenc, az Independence Day 2. monstruma, vagy minden idők leghíresebb majma, Kong, akit eredetileg egy hollywoodi producer látott el a King szóval, hogy aztán így vonuljon be a mozi történelemkönyvébe. Az évtizedek folyamán számos béna, tűrhető és kifejezetten ügyes film készült a legendáról, s kissé feszengve vártam, hogy Peter Jackson 2005-ös mozija után mit tálalhat elénk a független filmes szcénából érkezett Jordan Vogt-Roberts. Aztán csak a térdemre csaptam elismerésem jeléül. A direktor rájött a siker kulcsára: a stúdió eredeti ötletével nem előzményfilmet forgatott az 1910-es évekbe illesztve a sztorit, hanem a vietnámi háború utolsó napjára illesztette a történet kezdetét.

Jordan Vogt-Robertsnek esze ágában sem volt remake-et készíteni. Egy új, egyedi történetet talált ki (persze a kánonban kötelező pontok meghagyásával), miközben pofátlanul és imádnivaló bájjal összegyúrta a Jurassic-mozik és a vietnámi háborús filmek legjobb elemeit. Mindezt nem sunnyogva tette, hanem a lehető legnyíltabban. Mi, nézők pedig imádjuk ezt a játékos kikacsintást: beavatottak vagyunk, s elégedetten bólintunk a Nap előtt lebegő helikopterek sziluettje láttán, hiszen pontosan tudjuk, honnan lett kölcsönözve a költői kép, még akkor is, ha ezúttal egy veszett nagy majom alakja is ott tornyosul a szitakötők körül.

Az amerikai csapatok éppen megkapták a parancsot a vietnámi kivonulásra, amikor a teljesen összetört parancsnokot, Packardot (Samuel L. Jackson) egy utolsó feladatra kérik fel. (Félreértések elkerülése végett: Packardnak mindene a háború, éppen ezért lelki nyomora a békétől való rettegésétől fakad, nem pedig az átélt szörnyűségekből.) Egy csapat tudóst kell elkísérniük egy – a friss műholdfelvételek alapján először látott – ismeretlen szigetre, amely a Koponya nevet kapta a keresztségben. Parancsuk úgy szól, vigyék be a Bill Randa (John Goodman) vezette expedíciót a szigetre, aztán hozzák vissza őket. Az valahogy senkinek nem lett gyanús, hogy a kutatók mellé egy egész helikopteres flottát vezényeltek ki, de Packard kapva kap az alkalmon, hátha érezheti még a reggeli friss napalm illatát. A csapathoz csatlakozik néhány, a film szempontjából teljesen felesleges karakter, például a hadszíntéri tudósítót alakító Brie Larson, vagy a csapatot a dzsungelben vezetgetni próbáló Tom Hiddleston, hogy aztán belefussanak egy teljesen funkciótlan bennszülött törzsbe és a félőrült második világháborús pilótába, aki évtizedekkel ezelőtt zuhant le a szigeten, ellenben mindent tud a helyi viszonyokról és a barátságtalan lényekről, akiknek kedvenc időtöltése, hogy mindent lehentelnek, ami elég közel kerül hozzájuk.

Ezen a ponton említsük meg a kritikusok legfőbb kifogását a Kong kapcsán. Nem lehet vitatkozni azzal, hogy a karakterek (kivéve John C. Reilly-t és Jacksont) nincsenek kidolgozva. Nekem ugyan semmi hiányérzetem nem volt ezzel kapcsolatban, ne is várjunk egy ilyen jellegű alkotástól Dosztojevszkij-szintű lélekábrázolást. Reilly egyébként zseniálisan hozza a figuráját, még a mosolyában is ott van az a vérfagyasztó tudás, amivel csak ő rendelkezik a szigeten. Úgy szórakoztat, hogy közben figyelmeztet, úgy félbolond, hogy tudjuk, ő a legépeszűbb ember a vidéken. Jackson karaktere teljesen más aspektusból szemlélendő. A fanatikus katona, akit csak a háború éltet, nem hajlandó elfogadni egy háború nélküli világot. Az utolsó küldetés pedig mit hoz neki? Egy új háborút. És bár nem mondja ki, nem győz elég hálásnak lenni, hogy újra pusztíthat. Indoka van rá: Kong egy zseniális jelenetben úgy aprítja szét a helikoptereit legénységgel együtt, mintha csak aprócska bogarak lennének. A parancsnok, aki végigvezette a poklon a szakaszát, bosszúért liheg. És csak egy kis fantázia kell hozzá, hogy összerakjuk a párhuzamot. A „kong" szó a vietnámi dzsungelben is az elpusztítandót jelölte, s ugyanúgy itt is, az óriások uralta vidéken. Zseniális ötlet volt a háborút ráhúzni a majmos sztorira. Packard újra célt talált az életében, s az idő és cselekmény haladtával már az sem izgatja, hogy ez kinek az életébe kerül. Egyetlen dolog élteti immár: győztesen befejezni azt a háborút, amit néhány napja Washington miatt abba kellett hagynia. Packard drámája talán a legjobban eltalált szál az egész történetben. Áthallásokkal teli, mégis kristálytisztán érthető.

A főhős természetesen maga Kong, aki nem mindig az előzetes elvárásoknak megfelelően viselkedik. A történetből szerencsére teljesen kimaradt a „nagy majom lenni szerelmes szőke lány" ostobasága és a túlzott, értelmetlen állati intelligencia is. Kong nagyjából majomként viselkedik, cselekedetei ösztönösek. Területet védő állat, akitől komplikált dolgokra nem nagyon számíthatunk, de éppen ettől hihető és elfogadható a viselkedése. Amikor pusztít, akkor aztán ész nélkül pusztít (a már említett helikopteres jelenet láttán tényleg tátva marad a száj), de azt is imádjuk, amikor simán egy reggelizését látjuk, ami persze nem banánból áll, s közben vígan repkednek a húscafatok.

A Kong: Koponya-sziget mind látványvilágában, mind operatőri megkomponáltságában, mind tartalmában messze megüti elődjei kvalitásait. Okosan kitalált, jól összerakott mozi, amit bármikor szívesen újranéz az ember. És mindehhez elég volt egyetlen jó ötlet. A történet beágyazása a vietnámi háborúba nemhogy nem erőltetett, de egyenesen zseniális koncepció. Többfrontos háborút láthatunk a sztoriban, amelyben a motivációkat tekintve néha magunk sem tudjuk, ki az igazi ellenség. A filmet – hibáival együtt – csak ajánlani lehet. Mind a szörnyfilmek, mind a háborús mozik kedvelői megkapják a maguk adagját.