Retro-mozi: Acéllövedék

Kubrick nem sokat hezitált a sztorival. Egyből egy kiképzőtáborban találjuk magunkat, ahol minden idők egyik legszadistább őrmestere, Hartmann veszi kezelésbe azokat az újoncokat, akikből tökéletes gyilkológépet akar faragni, hogy amikor Vietnámba érkeznek, a lehető legtöbb ellenséges katonát öljék meg, mielőtt maguk is véres húscafatként végzik. (Hogy az ellenség szó mit rejt, azt nehéz definiálni, elég, ha a helikopteres jelenetre gondolunk, amelyben a fedélzeti lövész remekül szórakozva válogatás nélkül lő mindenkit az alant elterülő rizsföldeken, legyen az nő vagy gyerek.)

Itt meg is torpanhatunk egy pillanatra, a film első fele ugyanis egyetlen színészről szól, R. Lee Ermeyről, aki eredetileg katonai tanácsadóként szerepelt a produkcióban, ám olyan szépen káromkodott és őrjöngött a forgatás előkészületein, hogy megkapta a filmtörténelem egyik legelborultabb agyú katonájának szerepét. Telitalálat. A veszély persze fenn állt, hogy mikor csúszik át ripacskodásba a félelmetesnek készült figura, de Kubrick és Ermey kitűnően teljesített. Hartmann alakja brutális, riasztó, és semmi, de semmi vicceset nem találunk benne, hiába látjuk a legabszurdabb „betörési" ötleteket. Törvényszerű, hogy a  több tucat kopasz között akad egy, aki teljesen bekattan az embertelen bánásmódtól, és a kiképzés végén a vécén üldögélve, kezében fegyverrel először mosolyogva elmagyarázza, hogy milyen töltény is való a halálosztóba (hátborzongató ebben a kontextusban hallani a film eredeti címét), majd ugyanilyen mosollyal mellkason is lövi Hartmannt, mielőtt a saját fejét is szétloccsantaná. Ermey az első pillanattól az utolsóig uralja a rá kiszabott időt, alakítása páratlan, improvizációs trágárkodása teljesen belesimul a maga által teremtett őrületbe. Hibátlan megoldás, a hosszúra nyúlt jelenetet bármikor újranézné az ember.

Hartmann őrmester élete és munkássága természetesen nem volt hiábavaló. A kiképzés végeztével azonnal Vietnámban találjuk magunkat hőseinkkel együtt, s láthatjuk, hogy az őrmester brutális módszerei erősen megtették hatásukat. Itt aztán nincs merengés a múlton vagy moralizálás, nyomaiban sincs pityergés és elementáris pátosszal eljátszott gyász. Csak halál van, cinizmus, gyilkos humor és gépek módjára cselekvő katonák, akik mintha mind Hartmann köpönyegéből bújtak volna elő. Joker (Matthew Modine) és társai egy eltorzult világot tárnak elénk, s ez a deformáció nem is a háborúra vonatkozik, hanem az ő viszonyrendszerükre a körülöttük zajló eseményekre. Senki nem kérdez semmit, csupán teszi a dolgát, sőt, időnként képzeletbeli határokat átlépve éli a háborút, úgy formálva azt, ahogyan a háború formálja az egyént.

Értékrendek és morális gátak itt már nem léteznek. Hartmann őrmester szabályai szerint működik a világ, amelyben nincs helye érzelmeknek, csupán a katonákba belevert ösztönöknek, amely a túlélésre és a gyilkolásra korlátozódik. Kubrick forgatókönyve éppen ezért az egyszerűségen alapul. Míg az Apokalipszis mostban az egész stáb azon dolgozott, hogy minél szürreálisabbá tegye a vietnámi háborút, Kubrick filmje mindössze az eseményeket mutatja be, és nem tesz hozzá semmit. A tömegsír mellett a béke-jelről és a „Born to kill" feliratról eszmecserét folytató katonák jelenete önmagában is annyira abszurd, hogy semmivel nem kell ráerősíteni. A háború szürrealitását Kubrick zseniálisan mutatja be a történések puszta ismertetésével, anélkül, hogy túlszínezné a cselekményt. Zsenialitása az egyszerűségben rejlik, s aki emlékszik a 2001: Űrodüsszeia vagy a Ragyogás hosszú snittjeire, az azonnal érti, miért volt mestere a rendező az önmagával ábrázolt történetmesélésnek. Ha mégis szándékos abszurditást keresünk, akkor a film zárójelenetét tudjuk kapásból említeni. A lángoló épületek között vonuló, Mickey Mouse-t éneklő katonák látványa hatásában leginkább a Szarvasvadász utolsó, döbbenetes képkockáihoz hasonlítható.

Kubrick mesteri művet alkotott. Az Acéllövedék minden listán a top háborús filmek között szerepel. Méltán. Kevés olyan alkotás született a műfajban, amely ennyire tisztán, sallangoktól mentesen mutatná be a poklot, amelyet az ember teremtett önmaga számára.

Gyártó: Natant / Warner Bros

Rendező: Stanley Kubrick

Forgatókönyvíró: Gustav Hasford, Michael Herr, Stanley Kubrick

Operatőr: Douglas Milsome

Zene: Vivian Kubrick

Vágó: Martin Hunter

Szereplők: Matthew Modine, Vincent D’Onofrio, Adam Baldwin, Kevyn Major Howard, Dorian Harewood

Filmpremier: 1987. június 17. (USA)

(A Retro-mozi rovatunkban megjelent további filmkritikákat ide kattintva olvashatják!)