Thor Afganisztánban

A 2001. szeptember 11-én történtekről és annak következményeiről, utóhatásairól szóló filmeknek se szeri, se száma, de így van ez rendjén. Egy nemzet legnagyobb traumáját a vásznon is folyamatosan újra kell definiálni, erre késztet a kollektív emlékezet, s nem mellékesen a bevétel reménye is. Az elsőfilmes Nicolai Fuglsig a terrortámadás utáni első kiemelt, szigorúan titkos amerikai akciót álmodta filmre. A tapasztalatlan Mitch Nelson kapitány tizenegy kipróbált társával azt a feladatot kapja, hogy csatlakozzon az afgán Északi-szövetség egyik tábornokához, majd osztagával egymás után foglalja el az al-Kaida rémuralma alatt nyögő falvakat, így vágva magának utat Mazár-e Sarifig, amelynek elfoglalása előfeltétele az al-Kaida kisöprésének. A történet csavara, hogy a domborzati viszonyok miatt mindezt arrafelé lóháton célszerű kivitelezni, hőseink pedig nem is gondolkodnak sokat, mintha nyeregbe teremtette volna őket a sors, paripára pattannak, osztják a halált, amerre csak vágtatnak, majd három hét alatt el is foglalják a várost, hogy aztán mind a tizenketten (ha nem is sértetlenül) hazaérjenek. A történet annyira banális és akciófilmes, hogy meg sem lepődhetünk rajta: valóban megtörtént, s ha már megtörtént, tényleg üvöltött a filmesítés után. A gondok éppen itt kezdődtek.

Jerry Bruckheimer hiába szerződtette le a forgatókönyvre többek között azt a Ted Tallyt, aki A bárányok hallgatnak zseniális feszültségét megteremtette, a szkript sajnos nem lett erőssége az alkotásnak. Érteni lehet, hogy szeptember 11. kapcsán alapból a propaganda és a patriotizmus dominál, megfejelve azzal, hogy Hollywood igyekszik nem beszélni a nyilvánvalóról, azaz: ez a háború sem a legnagyobb sikertörténet az USA szempontjából, ám az a hiábavaló, izzadságtól csöpögő dialógustenger, amit a film felvonultat, nem csak felesleges, de még a fület is sérti, annyira száraz és nyögvenyelős. A klisés mondatok mellé (amelyek gyakorlatilag egytől-egyig az amerikai büszkeségről, hazaszeretetről és macsó mentalitásról szólnak, borzalmasan megírva) patikamérlegen adagolták a káromkodást, hogy legyen valami természetesség is, a viccesnek szánt mondatok pedig egyáltalán nem viccesek (az egyetlen értékelhető talán az volt, amikor a Chris Hemsworth által alakított Mitch Nelsonnak beszólnak: „Afganisztánba nem szuperhősök kellenek", ez azonban csak egy szimpla kikacsintás a nézőre), a helyzetbe némi enyhülést hozó, alapkomikumot tartalmazó jelenetek pedig semmilyen formában nincsenek kibontva. Kár érte, a sztoriban sokkal több lehetőség volt ahhoz, hogy ennyire leegyszerűsítsék.

Ami a rendező-színész kapcsolatot illeti, meglehetősen zavarban vagyok, arra gondolva: volt-e vajon olyan? Chris Hemsworth óriásit tarolt a Marvellel, de ott pontosan tudták/tudják, hogyan lehet a szerepét úgy megírni, hogy azt zabálják a nézők: óriási adag öniróniával nyakon öntve. Thor legemlékezetesebb pillanatai éppen azok, amelyeken minden nyomorúsága ellenére tudunk nevetni, vagy elgondolkodva mosolyogni. De amit Hemsworth zseniálisan csinál színészileg az MCU-ban, arra esélye sincs a 12 katonában. Egyszerűen nincs megírva a szerepe. Bár az a film elején kiderül, hogy soha nem volt még háborúban, harcban sem vett részt, jellemfejlődésnek nyomát sem látjuk. Közli, hogy minden jó lesz, s az úgy is van. Megy, lát, gyilkol, győz, viaskodásnak, kételynek, a helyzetkomikumok által követelt (de legalábbis Hollywoodban kötelező) humornak nyoma sincs. A gond nem az, hogy nincs, hanem hogy próbálkoznak vele. Egy szimpatikus, de rendkívül sótlan, nagy vonalakban felskiccelt katonát látunk, aki ugyanolyan megnyerően mosolyog a film zárójelenetében, mint a nyitóban. Nem a színész hibája. Forgatókönyv és színészvezetés hiányában ennyi maradt neki.

Nem sokkal jobb a helyzet a többi színésszel sem. Hogy William Fichtner vagy Michael Shannon mit keresett a filmben, arra talán ők is a mai napig keresik a választ. Előbbi Mulholland tábornok szerepében három jelenetben bukkan fel, gyakorlatilag végszavazva Hemsworth-nek, utóbbi (Spencer szerepében) szintén a ki nem bontott szituációkkal és a zagyva párbeszédekkel kínlódik. A tizenkét katonából nagyjából négyet ismerünk meg alaposabban, a többiek epizódszereplők, rosszabb esetben statiszták. A nem létező humorért az a Michael Pena felelne, aki a Marvel Hangya-filmjeiben gyakorlatilag az égvilágon mindenkit maga mögé utasított színészileg, itt azonban érezhetően ő is kínlódott. Ez sem az ő hibája. Ha valami nincs megírva és nincs megrendezve, azt nem is lehet számon kérni. Színészileg a filmet Navid Negahban cipeli a hátán. Dostum tábornokként általa pillanthatunk be néha a papírízű klisétenger mögé, karakterét hihetően, s a körülmények ellenére abszolút szerethetően formálja meg. (Az első találkozáskor látható „az ott egy gyilkos szeme"-jelenet színészileg és forgatókönyvileg is az egész film talán legkiemelkedőbb jelenete.)

Ha valaki a látványban keresne vígaszt, talán megleli, ha néha félrenéz. Bár egy hadseregnyi ember felelt az effektekért és az utómunkáért, a 2010-es évek legvégén ennél azért többre számítanánk. Nem vészes ugyan, de nem is az, amitől az ember elégedetten csettintene. A helyzetet nem bonyolította túl az operatőri munka sem, a vágásról nem is beszélve. Egy-egy csatajelenetben időnként fogalmunk sincs, ki kicsoda, hol vannak a főszereplőink, mire kellene figyelnünk. Míg olyan alapvetésekben, mint a Ryan közlegény vagy A Sólyom végveszélyben, ez helyenként nagyon is a koncepció része, itt inkább rendezői sutaságnak tűnik.

Mindezek ellenére (és bő két órás, önismétlő, néhol unalomba fulladó hossza dacára) a 12 katona  valamiért nézhető film. A titokra még nem sikerült rájönnöm, de tény, nem kegyelemért nyöszörögve néztem végig, inkább érdeklődve, köszönhetően elsősorban talán a szokatlan témának. mert az alapsztori valóban hibátlan. A lóhátról háborúzó amerikai katonák története, mítosza azonban ennél sokkal jobb feldolgozást érdemelt volna. Izgalomnak kevés, drámának még kevesebb, emlékállításnak túl egyszerű. Egy átlagos háborús akciófilm, amire alapvetően nem a kivitelezése, hanem valós alaptörténete miatt fogunk emlékezni.

12 katona (12 Strong) – 2018

Rendező: Nicolai Fuglsig
Operatőr: Rasmus Videbæk
Forgatókönyvíró: Peter Craig, Ted Tally
Vágó: Lisa Lassek
Zene: Lorne Balfe
Szereplők: Chris Hemsworth, Michael Shannon, Michael Peña, William Fichtner
Filmpremier: 2018. január 17. (Fülöp-szigetek)
Magyarországi bemutató: 2018. március 8.