A merénylettől az első puskalövésig
Szöveg: Kovács Dániel | 2014. július 28. 7:28Június 28-án eldördült Szarajevóban Gavrilo Princip végzetes lövése, pontban egy hónap elteltével, július 28-án pedig eldördültek az első világháború első lövései. Ez a két dátum örökre beírta magát a történelembe, ám a köztük eltelt harminc nap sem volt eseménytelen. A háborút megelőző hónap eseményeiről dr. Pollmann Ferenccel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum történészével beszélgettünk.
Az első fontos lépést Tisza István tette meg 1914. júliusi 1-i memorandumában, melyet Ferenc Józsefhez juttatott el. A miniszterelnök – aki egy nappal korábban értesült arról, hogy a bécsi döntéshozók, mindenekelőtt Berchtold külügyminiszter a szarajevói merényletet a szerbek elleni háború kiprovokálására kívánja felhasználni – úgy vélte, a Monarchia még nem áll készen egy azonnali háborúra. Bár ennek szükségességét nem vetette el, azt azonban határozottan leszögezte, ennek nem most jött el az ideje. Kifejtette, a Monarchia stratégiai helyzete különösen kedvezőtlen egy háború kirobbantásához: Románia mint szövetséges elveszett, és a pótlására kínálkozó Bulgária megnyerése még várat magára.
Négy nap múlva különmegbízott indult Berlinbe, hogy Vilmos császár támogatásáról pontos információkat szerezzen. A császár teljes körű támogatásáról biztosította szövetségesét, mi több kifejezetten biztatott egy Szerbia elleni támadásra, mintegy biankó csekket állítva ki a Monarchia számára. Ez volt a híres hűségnyilatkozat, mely sokakat meggyőzött a háború helyességéről. Ezután Tisza is beadta a derekát, mindössze azt kötötte ki, hogy ne azonnali hadüzenettel kezdődjön a Szerbia elleni háború, hanem egy követelés-jegyzéket juttassanak el Belgrádnak. További feltétele volt az is, hogy a Monarchia deklarálja, hogy nem kívánja Szerbiát annektálni, sőt területi igényei sincsenek vele szemben – tette mindezt abban a reményben, hogy így Oroszország távol marad a háborútól.
Tisza ekkor még nem tudta, nem is tudhatta, hogy az oroszok ekkor már megállapodtak Szerbiával, miszerint a szerb kormány nem fogja teljesíteni a Monarchia követelését, háború esetén – amely így végképp elkerülhetetlen, számíthatnak a cári hadsereg támogatására.
Július 19-én ült össze a minisztertanács, hogy kidolgozza a Szerbiának küldendő jegyzék tíz pontját. Ki nem mondták ugyan, de sokan szerettek volna olyan feltételeket szabni, amelyet Szerbia visszautasít. Mivel a listába belekerült az is, hogy az osztrák-magyar rendőrök is részt vehessenek a merénylet kivizsgálásában Szerbia területén, nem is annyira meglepő a szerb reakció.
Négy nap múlva adták át az ultimátumként is emlegetett dokumentumot Szerbiának, negyvennyolc órát adva a válaszra azzal a feltétellel, hogy azoknak minden egyes pontját el kell fogadniuk, ellenkező esetben a Monarchia minden diplomáciai kapcsolatot megszakít. A jegyzék, bár a kortársak annak tekintették, éppen azért nem nevezhető ultimátumnak, mert csupán diplomáciai, nem pedig katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba annak elutasítása, vagy részleges elfogadása esetén. Ennek tükrében a Monarchia, a szerbekkel ellentétben nem rendelt el teljes mozgósítást, csupán azokat az egységeket mozgósította, amelyeket egy Szerbia elleni háborúban terveztek bevetni.
Július 25-én derült ki, hogy a szerbek csak részben fogadják el a jegyzékben foglaltakat. Hat óra előtt tíz perccel báró Wladimir Giesl altábornagy, a belgrádi követ, miután megkapta a szerb királyi kormány válaszát, s azt nem találta kielégítőnek, a követségi tisztikarral azonnal elutazott Belgrádból. Így történhetett meg, hogy három nappal később, a hadüzenet Románián keresztül jutott csak el a szerb kormányhoz.
Már ezen a napon is történtek kisebb összetűzések a Száva kikötőben és elkezdődött Belgrád bombázása.
