Így nézett ki Varsó két évvel a II. világháború után

Mikor a szövetséges erők már Normandiánál harcoltak, a szovjet gőzhenger pedig nagy sebességre kapcsolva közelített Közép-Európa felé, a közel öt éve náci megszállás alatt álló Varsóban egy rendkívül jól szervezett földalatti mozgalom, a lengyel Honi Hadsereg („Armia Krajowa") csendben készült a harcra. Az irreguláris hadsereg feje, Tadeusz Bór-Komorowski (fedőnevén csak Bór) tábornok tisztában volt vele, hogy a német erők zömét lekötik a megállíthatatlannak tűnő Vörös Hadsereggel folytatott harcok. 1944 júliusának végére már olyannyira lazult a német megszállás, hogy szinte nyíltan terjesztették a földalatti mozgalom sajtótermékét. A Vörös Hadsereg eközben nagyon megközelítette a lengyel fővárost: a front ágyúdörgéseit már hallották a varsóiak, akik remélték, hogy a korábbi ellenségük segítségükre lesz.

Augusztus elsején 17.00-kor, a „W-órában", a forgatókönyvnek megfelelően fehér-piros karszalagos felkelők vették tűz alá a németeket szerte a városban és támadták meg a kijelölt épületeket. A több mint 600 századba tömörült felkelők a mozgósításnak megfelelően kezdték meg a harcot gyülekezési pontjaikon. A leterhelt németek 15 ezer fős varsói kontingensét – habár előre számítani lehetett rá – meglepetésként érte a szervezett felkelés, amely bár már az első napon 2500 fős veszteséget könyvelhetett el, sikeresen foglalta el a város főbb stratégiai pontjait.

A lengyelek azonban jól tudták: egyedül nem nyerhetnek, így naponta kérték a briteket, hogy ejtőernyős támogatással segítsék a felkelést. Ám London hallgatott, csupán némi csekély utánpótlást dobtak le a varsóiaknak. A dühösen reagáló náci vezetés pedig hamar összeszedte magát, s össztűz alá vette az egymilliós fővárost, amely kulcsfontosságú volt a keleti front védelmében. Az SS birodalmi vezetője, Heinrich Himmler úgy érezte, kapóra jött a felkelés, hogy Varsót eltöröljék a föld színéről. A páncélosokkal érkező németek mindenkire lőttek, aki kimerészkedett a házából, a fegyvertelen civil áldozatok száma elképesztő méreteket öltött.

A Vörös Hadsereg időközben Varsó keleti oldalához ért, offenzívájával azonban a következő évig várt. A szovjeteknek ugyanis kapóra jött, hogy a nyugatbarát, polgári demokrata lengyel vezetést a háborút lassan elvesztő nemzetiszocialisták fejezik le, elvégezve helyettük a Sztálin által piszkosnak vélt munkát. A Vörös Hadsereg a Visztula jobb partjáról nézte végig, amíg szemben az ellenségük legyőzi a velük elvileg szövetséges felkelőket, majd a földdel teszi egyenlővé a lengyel fővárost. A varsóiak és a lengyel Honi Hadsereg több mint két hónapig voltak képesek tartani a fővárost a nyomasztó technikai fölényben lévő Wehrmacht- és SS-egységek ellen, ám október 2-án letették a fegyvert. Közel 200 ezren maradtak holtan a csatatérré váló utcákon.

A kapituláció után a speciális egységek Hitler parancsára a kevés megmaradt épületet is a levegőbe röpítették. Varsó négyötöde teljesen elpusztult, Európa egyik nagy hagyományokkal bíró fővárosát valóban eltörölték a föld színéről. Amikor végül 1945. január 17-én a szovjetek átkeltek a Visztulán és behatoltak a bal parti városrészbe, a város 85%-a romokban állt a történelmi Óvárossal és a Királyi Palotával egyetemben.