Lajka kutya és sorstársai: az első állatasztronauták

Lajka, a leghíresebb űrkutya

A rakétatudomány korai időszakában senki sem tudta, hogy a súlytalanság milyen hatással lehet a szervezetre. Lajkát, a fiatal keverék szuka kutyát Moszkva utcáin találták és több társával együtt képezték ki az űrutazásra. A szovjet tudósok a vizsgálatok során feltételezték, hogy egy kóbor kutya szervezete már hozzászokott a szélsőséges körülményekhez, így az éhséghez és a hideghez is. A kiképzés során az ebeket szűk ketrecben tartották, valamint gélszerű ételt kaptak. Lajkát eredetileg csak 1958 tavaszán tervezték fellőni, azonban végül úgy döntöttek, a Szputnyik-2-vel fog repülni.  Az indítás rendben zajlott, a rakéta sikerrel Föld körüli pályára állította a Szputnyik-2-t.  Sajnálatos módon Lajka útja csak az űrbe vezetett: ismert tény, hogy nem élte túl az űrutazást, és nem is tervezték visszahozni. A kutyát hét-tíz nappal a felbocsátást követően az ételébe kevert méreggel elaltatták volna. 2002-ben hozták nyilvánosságra, hogy az állat nem élte meg ezt a pár napot sem: a fellövés után a Szputnyik-2 kabinhőmérséklete rövidesen felszökött 40-45 fokra, és Lajka a negyedik Föld körüli keringés során (6-7 órával indítás után) elpusztult. A Szputnyik-2 a természetes pályaesés következtében fél évvel később, 1958 áprilisában visszatért a légkörbe és elégett.

Csupán tévhit, hogy Lajka volt az első állat az űrben, hiszen ő „csak" az első Föld körüli pályára álló élőlény volt. Az utazása előtti években rengeteg állatot lőttek fel úgynevezett szuborbitális (Föld körüli pályára nem álló) „űrugrásokra". Nagy részük sajnos szintén nem élte túl ezeket a küldetéseket, ők életüket áldozták az űrkutatás előrehaladásáért.

Sugárterhelés VS rovarok

1947 környékén az első űrutazó élőlények rovarok, méghozzá muslicák voltak, amelyeket a második világháborús V-2 rakéták fedélzetén lőttek fel az amerikaiak, hogy tanulmányozzák a sugárterhelést.  A rovarok élve tértek vissza a küldetésből, az őket tartalmazó kis doboz végül ejtőernyővel ért földet. A muslicák 109 kilométeres repülési magasságot értek el, azaz mind az akkori amerikai, mind az európai szabványok szerint űrutazást hajtottak végre.

Űrmajmok

Albert-II, a rhesusmajom a világ első emlős űrutazója volt. 1949 júniusában lőtték fel, szintén egy V-2-essel, miután elődje, Albert-I odaveszett az indításkor. Több, mint 130 kilométeres magasságba emelkedett, visszatértekor azonban ejtőernyője nem működött, így nem élhette túl a becsapódást. Az őt követő űrutazók szintén szerencsétlenül jártak: a makákó Albert-III indításkor robbant fel, a rhesusmajom Albert-IV pedig szintén ejtőernyő-problémák miatt veszett oda.

Pár hónappal később a hatodik amerikai űrmajmot, Albert-VI-ot élve hozták vissza az űrből, egér utastársaival együtt. 1959-ben Able és Miss Baker névre hallgató majmok (nevüket az akkori haditengerészeti ábécé első két betűjéről kapták) szintén visszatértek egy Föld körüli űrutazásról. Able nem sokkal később egy rutinműtét közben elpusztult, Miss Baker azonban sokáig, egészen 1984-ig élt.

Lajka sorstársai

Míg az Egyesült Államok majmokkal kísérletezett, a szovjetek kutyákkal. Az ’50-es és ’60-as években csaknem hatvan űrkutatásban vettek részt az ebek. 1951 nyarán két szovjet űrkutya, Tsygan és Dezik, az első gerinces élőlények az R-1 IIIA-1 fedélzetén utaztak és túléltek egy űrutazást. Sajnos Dezik elpusztult egy következő indítás során.

Lajkát követően 1960-ban, Belka és Sztrelka szovjet kozmonauta kutyák voltak az elsők, akik a szovjet űrprogram keretében visszatértek a Föld körüli küldetésükből, a Szputnyik-5 fedélzetén. Az utazáson részt vett még több tucat egér, patkány, nyúl és számos rovar, valamint gombatelepek is. Belkának és Sztrelkának hamarosan közös kiskutyáik is születtek, közülük az egyiket később ajándékba adták Kennedy elnök lányának. Belka és Sztrelka kitömött teste napjainkban is megtekinthető a moszkvai Űrhajózási Múzeumban.

Vetyerok és Ugoljoka szintén megérdemlik, hogy megemlékezzünk rólunk. A szovjet Koszmosz-110 küldetés űrkutyái huszonkét napot töltöttek az űrben 1966-ban, és egészségesen tértek vissza. Ezt a csúcsot csak 1974-ben döntötték meg az emberek, addig is tartották a leghosszabb űrutazás rekordját.

A leghíresebb macska és patkány

A francia űrkutatók az akkoriban megszokottá vált kutyák és majmok helyett, patkányokat és macskákat választottak első űrutazásainak alanyaiul (1961-ben egy Hector nevű patkányt juttattak fel, ezzel Franciaország lett a harmadik ország, amely állatokat küldött az űrbe). Félicette volt az első macska az űrben és egyben – a mai napig is – fajának egyetlen tagja, amelyik túlélt egy űrutazást. A macska egy mindössze 13 perces űrutazáson vett részt, amelynek során 152 kilométeres repülési magasságot ért el és 5 percet töltött a súlytalanság állapotában.

Balszerencsés egerek

1950.augusztus 31-én indultak először az űrbe egerek. Sajnálatos módon az ejtőernyőrendszer meghibásodása miatt leszálláskor a földbe csapódott a rakéta, amit az állatok nem éltek túl. 1951-ben már tizenegy példány utazott együtt Yorick majommal az Aerobee fedélzetén. A kísérlet megismétléseként 1958-ban a Mouse In Able projekt keretében három egér veszett oda, csak úgy, mint a Jupiter rakétán utazó tizennégy kis állat, miután 1959-ben felszálltak Cape Canaveralből.

Hüllők és halak az űrben

A Zond-5 küldetés teknősei, az első űrbéli hüllők voltak a történelemben, akik – a szovjet holdprogram részeként – 1968. szeptember 15-én léptek az űrbe. A küldetés során megkerülték a Holdat is, 3 hónappal azelőtt, hogy az amerikai űrhajósok ott jártak volna az Apollo-8-cal. Így a két sztyeppi teknős az első Holdhoz eljutó élőlény is egyben. A teknősök csekély súlyvesztéssel megúszták a kalandot.

1973-ban az űrbe a halak is eljutottak. A csontos hal volt az első, aki a fedélzetre úszott. Ezt a halfajtát előszeretettel használják kutatási célokra, mert jól alkalmazkodnak akár extrém körülményekhez is. Az űrbéli tudományos kísérlet során azt akarták tanulmányozni, hogy hogyan úsznak (egyáltalán tudnak-e úszni) a vízben, súlytalanság állapotában. A teszt során a halak a súlytalanság miatt csak körbe-körbe haladtak, mivel nem tudták, merre van a „fel és a le". Amikor egy fényforrást felvillantottak nekik és volt tájékozódási pontjuk, újra egyenesen haladtak, csak úgy, mint a Földön. A csontos halakon kívül több fajtával is folytak vizsgálatok, guppik, pontyok és elevenszülő fogaspontyok is kerültek extrém körülmények közé. Arról nincsenek információk, hogy visszatértek-e a néma űrkutatók.

Arabella és Anita, az űrpókok

Különböző űrpókot is említenek a kutatások, azonban 1973-ban a Skylab-3 űrküldetés vitte az első példányokat. Két Európai kerti pók, Arabella és Anita volt a „szerencsés" nyertes. „A pókok az űrben" kísérletet Judy Miles álmodta meg.

A tudományos kísérlet azt akarta tanulmányozni, hogy a pókok tudnak-e odafent hálót fonni. Mint kiderült, tudnak, de a földi hálóktól eltérő, szabálytalanabb felépítésű szöveteket készítettek, ráadásul a fonálvastagság is változó volt. A pókoknak időbe telt, míg hozzászoktak a súlytalansághoz, amíg ez nem történt meg, befejezetlen hálókat készítettek. Arabella és Anita sajnos nem élte túl a küldetést, kiszáradtak.

Állatasztronauták

A felsorolt élőlényeken kívül még jó pár állati űrhajóst meg lehetne említeni: skorpiókat, csótányokat, méheket, selyemhernyókat, csigákat, hangyákat, tengeri sünöket, garnélarákokat, pillangólárvákat Nem is gondolnánk, hogy ezek az állatok segítették az embereket, hogy jobban megismerhessék a minket körülvevő világot.

Forrás: ritkanlathatotortenelem.hu