Tíz vérzivataros konfliktus a történelemből

A második világháborút 1939 és 1945 között vívták, a harcokban mintegy 80 nemzet volt érintett. A szövetségesek és a tengelyhatalmak között dúló háború három kontinensen zajlott. Kezdetben (körülbelül 1942-ig) a Németország vezette tengelyhatalmak voltak a sikeresebbek, majd lassan megfordult a hadiszerencse, de így is még három évre volt szükség, hogy térdre kényszerítsék a nácikat és szövetségeseiket. A hadseregek közötti harc is nagy méreteket öltött, de ez volt az időszaka a civilek tömeges elpusztításának, a holokausztnak és az atombomba bevetésének is. A második világháború az emberiség történelmének legvéresebb konfliktusa: a vélemények megoszlanak arról, hogy mennyien vesztek oda, a halottak számát 50 és 70 millió közé teszik.

A Nagy Mongol Birodalom a történelem legnagyobb kiterjedésű államalakulata volt. Az első hódítót, Temüdzsint 1206-ban választották a közép-ázsiai mongol törzsek nagy kánná, ekkor vette fel a Dzsingisz nevet. A birodalom végét általában 1368-ra teszik, amikor Kína elveszett. A mongolok nem vesztegették az idejüket, az állam területeinek nagy részét még Dzsingisz kán hódította meg: keleten eljutottak a Japán-tengerig (a szigetet, bár kétszer is megpróbálták, nem sikerült elfoglalni), nyugaton Magyarországig, északon Szibériáig, délen pedig a Közel-Keletig. A teljes birodalom 26 millió négyzetkilométer volt, mintegy 100 millió alattvalóval. A hódítás ideje alatt – nagyon hozzávetőleges becslések szerint – legalább 60 millióan halhattak meg.

A Tajping-felkelés

A dél-kínai keresztény közösség, a hakkák felkelése 1850 és 1864 között zajlott. A felkelés kirobbanásában gazdasági okok, éhínség és természeti katasztrófák is közrejátszottak, és valószínűleg az sem elhanyagolható tény, hogy a hakkák karizmatikus vezetője, Hung Hsziu-csüang egy fanatikus volt, aki Isten második fiának tekintette magát. Miután parancsot adott a felkelésre, megalapította a Tajping királyságot, amely elsősorban egy teokrácia volt némi kommunista felhanggal, hiszen az alattvalóknak nem volt saját tulajdonuk. A Tajping-lázadást végül a Csing-dinasztiának sikerült vérbe fojtania; az öt évig tartó harcokban mintegy 20 millió ember veszhetett oda.

Az első világháború

A Nagy Háborúként is ismert konfliktus 1914 és 1918 között zajlott az antant és a központi hatalmak között. A hosszú, kíméletlen háború arról is híres, hogy ekkor vetettek be először harckocsit, géppuskát és harci gázokat. Az új fegyvereket annak reményében fejlesztették ki, hogy meggyorsítják a harcokat, de végül ellentétes hatást váltottak ki: a frontvonalak megmerevedtek és a világ megismerte az állóháború fogalmát. A konfliktusban végül az antant győzedelmeskedett. Az első világháborúban a becslések szerint legalább 15 millió ember vesztette életét.

Az An Lush-felkelés

Talán kevésbé ismert történelmi esemény a 755-ben kirobbant és egészen 763-ig tartó An Lush-felkelés. An Lush a Tang-dinasztia egyik tábornoka volt, amikor kikiáltotta magát császárnak és fegyvert fogott Észak-Kínában. A lázadás három Tang-császár alatt zajlott, mire sikerült megfékezni. An Lusht végül a saját fia ölte meg, úgy tartják, azért, mert teljesen elhatalmasodott rajta az üldözési mánia, és ezzel veszélyeztette az újonnan alakult dinasztia jövőjét. Az áldozatok számáról ellentmondásos adatok állnak rendelkezésre (a számításokat azonban megkönnyíti, hogy éppen ekkoriban tartottak népszámlálást Kínában), de a történészek szerint valahol 13 és 36 millió között lehet a halottak száma.

Timur Lenk hódításai

Timur Lenk szamarkandi emír 1370 és 1405 között uralkodott az általa alapított közép-ázsiai birodalmon. A magát Dzsingisz kán leszármazottjának valló, sánta uralkodó 35 éves korára legyőzte minden riválisát (sőt a szövetségeseit is) és elfoglalta Transzoxániát, a régió leggazdagabb területét. Hadseregét mongol minta szerint szervezte meg, és – a történészek szerint – az ő uralkodása alatt ért csúcsra ez a fajta, a könnyűlovasságot középpontba állító harcmodor. Timur Lenk az 1400-as évekre egy sor hadjáratban elfoglalta Azerbajdzsánt, Grúziát, Perzsiát, legyőzte az oszmán törököket, felégette Bagdadot és Damaszkuszt, sőt még Indiába is betört. A vég is egy hadjáraton érte: éppen Kína felé tartott, amikor megbetegedett és meghalt. A történelemben járatos szakemberek megjegyzik azt is, hogy nemcsak ambícióban, de kegyetlenségben sem maradt el a mongolok mögött; a becslések szerint 15-20 millióan veszíthették életüket a hódításokban.

A harmincéves háború

A harmincéves háborút 1618 és 1648 közt vívták, főleg a német fejedelemségek területein. A háború elsősorban a központosításra törekvő, katolikus vallású Habsburg császári hatalom és a vele szemben álló, önállóságukat és szabad vallásgyakorlatukat féltő protestáns fejedelmek között zajlott, de abba több külföldi ország is beavatkozott. A Protestáns Unió és a Katolikus Liga államai előszeretettel vetettek be zsoldos hadseregeket, amelyek aztán egész vidékeket néptelenítettek el. Egyesesek szerint 4, a merészebb becslések szerint viszont legalább 11 millióan haltak meg az elhúzódó konfliktusban; beszédes adat az is, hogy a harcokban a Német-római Császárság elvesztette lakóinak minimum 25, de inkább 40 százalékát.

Az orosz polgárháború 1917-től 1922-ig tartott, és kirobbanásában nagy szerepet játszottak az első világháborúban elszenvedett vereségek, illetve a cári hatalom meggyengülése. A konfliktus több frakció, a vörösök, a fehérek, illetve az egykori cári Oroszország nemzetiségei között zajlott, de idegen államok is beavatkoztak. A harcoknak, a tisztogatásoknak áldozatul esett a cári család is; a kommunista hatalomátvétel végén pedig létrejött a Szovjetunió. A polgárháború áldozatainak számát a történészek 5 és 9 millió közé teszik.

A napóleoni háborúk

Bonaparte Napóleon francia császár 1799 és 1815 között vívott háborúit nevezik a napóleoni háborúknak. A francia forradalomból kinövő konfliktussorozatban a megerősödő francia állam és hadsereg – élén egy katonai géniusszal – meghódította Európa jelentős részét, és sorra verte le az ellene küldött hadakat. Napóleon lendülete 1812-ben, az oroszországi hadjárat idején tört meg, amikor – bár sikerült elfoglalnia Moszkvát – „Tél Tábornok", vagyis a rendkívül hideg időjárás ellen elveszítette a harcot, és kénytelen volt visszavonulni. A császárt végül a lipcsei, más néven a népek csatájában kényszerítették térdre az ellene vonuló szövetséges hadak, majd száműzték Elba szigetére. A 16 évig tartó háborúskodásban az óvatos becslések szerint 3,5 vagy 7 millió ember halhatott meg.

A százéves háború

A százéves háború (amely 1337-től 1453-ig, tehát valójában 116 évig tartott) egy kakukktojás, hiszen valószínűleg nem voltak milliós veszteségek az akkor még alacsony népsűrűségű területeken, viszont ez volt a történelem egyik leghosszabb konfliktusa. Az Anglia és Franciaország között – megszakításokkal − zajló háború egyes fejezeteiből azonban következtetni lehet a veszteségekre, illetve abból is, hogy ismert az államok lakóinak akkori száma: az előbbi 2 millió, az utóbbi, Európa legnépesebb országaként 14 millió polgárral bírt. Az 1415. október 25-én vívott, több szempontból is kiemelkedő azincourt-i csatát tartják a háború legvéresebb ütközetének. A csatában egy sor szerencsés körülménynek és az angol hosszúíjnak köszönhetően V. Henrik angol király csapata tönkreverte a jelentős erőfölényben lévő francia sereget. A történészek szerint csak a − kiváló páncélzatot hordó − francia lovagok közül 8 ezren maradhattak a harcmezőn, és a veszteségeket növelte, hogy Henrik lemészároltatta a hadifoglyok jelentős részét is.

(Korábbi TOP 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)